Thursday, March 31, 2011

Santos - gyerekek között

A szívem egy része biztosan itt marad Braziliában.

Braziliában a gyerekeknek vagy reggel vagy délután van tanítás. Önkéntesek nappali foglalkoztatókat üzemeltetnek, ahol felügyelnek a gyerekekre, tanítgatják őket, illetve enni adnak nekik, amikor éppen nincsenek suliban, hogy ne az utcán legyenek. Ma egy ilyen foglalkoztatóban jártam, amelyet a santos-i piac felső emeletén üzemeltetnek önkéntesek. Egy nyugdíjas tanárnő eszperantót is tanít nekik.

Egy csapatnyi 5-14 éves gyerek várt a földön ülve, félkörben. Nagyon megörültek nekem. Kis érdekességeket, történeteket meséltem Magyarországról, ami nagyon érdekelte őket, rengeteget kérdeztek. Az első kérdés persze az volt, hogy melyik a kedvenc focicsapatom. Rögtön meg is hódítottam a társaságot, amikor mondtam, hogy a Santos. Tanítottam nekik eszperantó énekeket is, ami nagyon tetszett nekik. A foglalkozás után odajöttek puszit adni, ölelgetni, a hajamat simogatni. Szívszakasztó érzés volt, amikor egyszer 5-en fogták a két kezem. Indulás előtt még oda-odajöttek egy-egy titkos kis kérdéssel. Azt kérdezték, hogy anyukám van-e, meg apukám van-e. Fordult velem egyet-kettőt a világ, amire megértettem a kérdést. Sokkal messzebb van ez a Brazília, mint gondoltam.

Képek itt.

Wednesday, March 30, 2011

Santos

Tegnap tartottam egy egyórás eszperantó bemutató órát kezdőknek és érdeklődőknek egy kulturális központban. Körülbelül 30 ember jött el, nagy sikerem volt. Utána sokan odajöttek megölelgetni, megpuszilni, ajándékokat adtak, és aláíratták a nyelvkönyvüket. Nagyon megható volt. Közben hatalmas eső volt, még sose láttam ennyi vizet ömleni, és a levegő egy csöppet sem hűlt le.

Utána elmentem egy kóruspróbára a vendéglátó anyuka kórusába (ő a kórusvezető). Szuper volt, összehasonlíthatatlan a hazai élményekkel (még a budapesti brazil kórus se közelíti meg). Itt mindenki mozog és táncol éneklés közben, külön koreográfiákat találnak ki az énekekhez. Rögtön találtam ismerős dalokat a repertoárban, így direkt az én tiszteletemre énekeltük a La Bambat, a Guantanemerat és a La Cucarachat (4 szólamban!!). Utána tanítottak brazil dalokat, és én is tanítottam nekik egy eszperantót. Az utolsó dal alatt mindenki ölelgette és puszilgatta egymást, ami nagyon megható volt. Már egészen megszoktam ezt az ölelkezősdit, nehéz lesz visszaszoknom otthon.

Tuesday, March 29, 2011

Monday, March 28, 2011

Kajákról

Az eddigi 6 napos tapasztalataim alapján azt kell, hogy mondjam, hogy a brazil konyha nem túl változatos. A sztenderd kaja barnarizs, babszósz, saláta, és hozzá valamilyen hús vagy hal. Eddig bárhova mentem, mindig ez volt. A húst-halat variálják, a többi viszont fix. Furcsa, hogy nálunk kb. 12 féle köret van, ami teljesen mindennapi, és már akkor rosszul érzem magam, ha egy hét alatt kétszer is rizst eszem köretnek. Az édességek totál európaiak, leszámítva, hogy sokkal több a kókuszos. Nagyon sok gyümölcsöt esznek, eszméletlen sok fajta létezik.

Az innivalók nagyon durván finomak. A brazilok mindenféle gyümölcsből leveket csinálnak, összeturmixolják a gyümölcshúst és felöntik vízzel. Nagyon finomak! Tegnap volt szerencsém megkóstolni a brazil kólát is, a neve Guaraní, és olyan kb. mint az Almdudler csak sokkal rágógumi-izűbb.

Sao Vicente - Santos

Sao Vicente - Santos-ban vagyok, ez egy tengerparti város Sao Paulo-tól kb 2 órányira. Egy családban lakom, ahol harmadik lány lettem, nagyon aranyosak. Az anyukától kaptam egy táskát, pár bizsut és néhány szép ruhát, tényleg a lányuknak érzem magam.

Délelőtt fürödtünk az apukával a tengerben, a víz nagyon meleg volt, és hatalmas hullámok voltak, nagyon tetszett. Délután kimentünk a tengerpartra eszperantós röplapokat osztogatni az embereknek. Ez nagyon klassz élmény volt, én rögtön eszperantóul beszéltem mindenkihez, és valamelyik srác fordított. Vagy 80-90 lapot kiosztottunk, de sehol sem küldtek el a francba, mindenki meghallgatott, érdeklődött, és megköszönte. Ez nagyon furcsa volt. Utána ellátogattunk egy bazárba, ahol kajáltunk és nézelődtünk, valamint én találtam magamnak egy chileit meg egy argentint, és ki is próbáltam rögtön, hogy működnek-e gyakorlatban a voseado és az argentin szlengek. Jelentem, működik.

A család háza lélegzetelállítóan gyönyörű, sose láttam hasonlót. Nem egy hatalmas palota, de elbűvölő. A kertben a fákon lakik egy kismajom, kb 15 cm magas, szürke, kis fehér pofival, akit a háziak banánnal etetnek. (tőlem nem fogadta el, pedig nagyon igyekeztem). Nagyon édes.

Képes

Íme néhány kép Sao Paulo-ról és Santos-ról. Még nem igazán tudom kezelni a Flickr-t, ezért inkább a set-ekre menjetek, oda összeválogattam őket, és írtam szövegeket is.

Saturday, March 26, 2011

São Paulo 4


Az utolsó szabad napomon elmentünk reggel Aparecida orvosához a kórházba. Már a váróban mindenkinek bemutatott, mindenkinek elmesélte, hogy ki vagyok, és mit keresek itt, aztán utána bevitt magával a konzultációra is. Először azt hittem, hogy pszichomokusnál vagyunk, ugyanis az első 15 perc azzal telt, hogy összefoglalta, hogy mi történt vele, és persze rólam mesélt. Aztán egyszer csak kiderült, hogy valószínűleg reumatológusnál vagyunk, vagy valami hasonlónál, amikor rátértek a problémák kitárgyalására.

Utána metróval bementünk a centrumba, egy hatalmas sétálóutcába, ahol millió ember mászkált, és persze megnéztük a nagypiacot, ami hihetetlen élmény volt. Utána még mászkáltunk a városban, bár én elég kényelmetlenül éreztem magam, mert megszámlálhatatlan ember volt állandóan körülöttem, és állandóan lökdöstek valamelyik oldalról. Néhány hely ráadásul olyan lepukkant volt, hogy tiszta istenvárosa hangulatom volt.

Első dolgozós napomon rögtön nagyhallal indítottam, három prezentációt nyomtam egymás után Magyarországról, a magyar kultúráról, kajákról. Összesen több mint 7 órát beszéltem, szinte folyamatosan, ami eléggé megviselt fizikailag. Iszonyat sokan voltak, az első két előadáson 10-20-an, a másodikon 40-nél többen. Hihetetlen, mennyire érdeklődőek voltak. Voltak, akik a második előadás után a harmadikra is beültek, hiába mondtam, hogy ugyanaz lesz. Ez kicsit kellemetlen volt nekem, mert rossz érzés volt, hogy ugyanazt mondom, de ők nagyon élvezték.

Utána mindenki egyesével fotózkodott velem, mintha valami nagy sztár lennék, ez nagyon megható volt. Bár legközelebb meg fogom kérni őket, hogy inkább előtte fotózkodjunk, mert a végére mar mindenem folyt, 32 C van.

Thursday, March 24, 2011

São Paulo 3

Ma reggel konditeremben voltunk Aparecidaval. Olyan büszke volt rám, hogy körbecipelt, és mindenkinek bemutatott. Ennek köszönhetően 2 percet sem tudtam eltölteni anélkül, hogy valaki odajött volna ismerkedni, kérdezősködni, úgyhogy a biciklizés/taposás/futás/súlyzózás közben én portugálul csevegtem vadidegenekkel. Utána jógáztunk, ami nagyon tetszett. Teszteltem a portugál hallás utáni szövegértő képességemet. Közben rögtön eszembe is jutott, hogy milyen jó ötlet lenne ötvözni a jógaórákat a szintfelmérő tesztekkel. A tesztalany kiválaszt egy nyelvet, és egyre nehezedő utasításokat kell követnie. Mivel rögtön kell reagálni az utasításra, egyből meghatározható a szint.

A brazilok egyébként nagyon pusziszkodósak. Nekem nagyon furcsa volt, hogy mindenki vadidegenként rögtön megölelt, és megpuszilt, úgy is, hogy valószínűleg sosem fogom őket többet látni. Egy csomóan odajöttek hozzám, ölelés, puszi, 2 mondat, aztán elköszönés, ölelés, puszi. Ami még nagyon furcsa, hogy az emberek fele utcán-boltban-bankban sportcuccokban mászkál, de rendesen sztreccsnaciban ám. Itt annyira természetes dolog a sport, hogy egyáltalán nem ciki. Ma például mi is simán bementünk egy plázába Aparecidával a konditerem után egyenesen, úgy, ahogy voltunk, sztreccsnaciban, topban. Én először nagyon hülyén éreztem magam, de aztán amikor a patikában láttam, hogy több a sztreccsnacis, mint a normál, akkor már nem érdekelt nagyon. Azért elképzeltem, hogy micsoda bámészkodás lenne, ha a Westendbe mentünk volna be tapinaciban.

Ja, még egy érdekesség mára. Itt nem szokás, hogy az embereknek mosógépük legyen. Mindenki kézzel mos, vagy mosat a bejárónővel.

São Paulo - meg mindig az elso benyomasok

Az elso napomat mar aktivan toltottem, elkisertem Aparecidat (akinel lakom) elintezni nehany tennivalot. Elvitt egy szupermarketbe, ahol megmutogatta az osszes gyumolcsot es zoldseget, amit nagyon elveztem. Utana ittunk kokuszvizet, amit akkor nyernek ki a kokuszbol, amikor az meg zold. Amig nalunk palacsintazda, Hollandiaban sultkrumplizda, itt kokuszda van a bevasarlo kozpontokban, ahol kokuszvizet arulnak, meg egyeb kokuszos edessegeket. A kokuszviz egyebkent olyan, mint a viz (allagra teljesen), enyhen edes kokuszize van.

A bevasarlo kozpontban voltak egyeb erdekessegek is, pl. ketrecekben felmillioforintos kiskutyakat arulnak (a legdragabb pont egy mopsz volt), ugy, ahogy nalunk a tengerimalacokat. Hat ize. Ket bolttal odebb meg egy olyan hely uzemel hetvegenkent, ahova le lehet adni gazdatlan macskakat es kutyakat, es barki elviheti oket. Klassz otlet. Ami meg tetszett, hogy a bejarat mellett van kulon parkolo 60 ev folottieknek fenntartva, mar elkepzeltem, hogy ha nalunk a hajdufelek miatt meg a rokkant parkolok se mukodnek, ez mennyire hiabavalo lenne. Itt meg mukodik.

A hatalmas varos kozepen van egy elkeritett erdo (nem is park, tenyleg erdo, es oriasi), amit a varos tudejenek hivnak, es a levego frissitesere szolgal. El van keritve, igy bemenni csak egy pici reszere lehet.

Wednesday, March 23, 2011

São Paulo

megerkeztem! Az elso benyomasok São Paulorol: hihetetlenul, kegyetlenul, brutalisan nagy a varos, iszonyatosan paras a levego, es nyar van. Minden zold, a varos tele fakkal es novenyekkel. Az epuletek eszmeletlenul szinesek, a szallasadoim haza pl. durva elenk telekomszinu, nagyon tuti hangulata van. Az utcan mindenhol emberek futnak, meg az autopalya mellett is, es a biciklesek szembejonnek az ut szelen a forgalommal, meg a gyorsforgalmin is. Eleg meresz. Nagyon tetszik. Sot, NAGYON TETSZIK :)

Tuesday, March 22, 2011

update

Petra már a szuisszeer gépen ülne, ha az méltóztatna megérkezni Svejcból. Még el se indultam, már kalandok vannak.

pistike a malév gépen után petra a szuiszeeer gépen

 akartam keresni valami jó kis idepasszoló Coelho-idézetet nektek, mert frankó lett volna valami fennkölt mondattal kilépni innen. Sajnos a valóság sokkal prózaibb ennél: az utolsó napok rohangálással, idegeskedéssel, hirtelen felvetődött problémák megoldásával, szunnyadó és most előtörő munkahelyi, személyes és mindenféle konfliktusok tisztázásával zajlott. Fogytam 4 kilót az idegességtől, a nemalvástól és nemevéstől, ami miatt most lötyög az összes gatyám.

Nadekérem, mostan felülök mindjárt a nagy svejci acélmadárra és huss! A repülés elég hosszú lesz ahhoz, hogy magamba szálljak, és rákészüljek lelkileg is arra, hogy felérek most végre a nagy hegy tetejére. (uh ez már majdnem coelhós, nem?)

Monday, March 07, 2011

irigykeltő post

Buenos Airesben pont odaérek még a könyvhét (ami igazából majdnem könyvhónap) végére. Szerintem majdan veszek még egy bőröndöt, vagy kidobálom az összes ruhámat, hogy beférjen néhány darab. Nem venni semmit sem olyan lenne, mint füldugóval végigülni a Shakira koncertet, csukott szemmel állni a Machu Pichunál, vagy rántott sajtot rendelni az argentin steakhouseban.

Tényleg, ki kér autogramot Vargas Llosától? :)

Sunday, March 06, 2011

116 nap

Budapest-Zürich-Sao Paulo-Sao Carlos-Sao Viscente-Santos-Piracicaba-Sao Caetano-Gaurulhos-Sao Paulo-Santiago de Chile-Puerto Montt-Bariloche-Puerto Montt-Valdivia-Santiago de Chile-Buenos Aires-Sao Paulo-Brasilia-Alto Paraiso-Brasilia-Sao Paulo-Zürich-Budapest

ez olyan rám jellemző, nem? ha már csináljuk, csináljuk nagyon!

Thursday, March 03, 2011

23 kg

Mi 23 kg?

- 15 üveg szentkirályi
- 230 tábla chilis étcsoki
- egy összecsukható masszázságy
- egy m3 poliuretán habszivacs
- egy vizsla
- egy 7 éves gyerek

meg az én bőröndöm lesz. Fogalmam sincs, hogy mit nem fogok végülis magammal vinni.

ezt is túléltük

A legnehezebb részen már túl vagyok, megkaptam az oltásokat.

A legutóbbi vérvételnél már a váróban sikerült elájulnom például. Utóbb kiderült, hogy ez egy nagyon jó taktika volt részemről, rögtön jött két helyes ápolófiú, akik bevittek erős karjaikban betessékeltek a szobába, lefektettek egy ágyra, egyet néztem jobbra, egyet balra, aztán már meg is voltunk. Utána még hoztak egy kis meleg ovisteát is. Kifele már a saját lábamon mentem, mondjuk égett is a pofám valamelyest, amikor hallottam, hogy a még mindig a sorban várakozó anyuka még mindig azt magyarázza az ötéves Pannikának, hogy mi történt szegény nénivel.

A mostani oltáson szerencsére nem ájultam el. Az oltóközpont nagyon kis barátságos hely volt - szemüveg nélkül. Tele volt a váró mindenféle brosúrával, és ilyen-olyan színes olvasnivalóval. A sokk akkor ért, amikor előástam a szemüvegemet, és megnéztem, hogy miről szólnak. Mondjuk nem tudom, mi másra számítottam. A kis papírokon a legszörnyűségesebb, halálos harapású/szúrású/marású/nyalású kígyófajok, pókok, hüllők és mindenféle csúszómászók rendkívül részletes leírása tárult a kíváncsi érdeklődők elé, képek nélkül szerencsére, de akkor is. Ezen kívül, a világ legkegyetlenebb, legijesztőbb betegségeiről is voltak kis tájékoztatók, mindenre kiterjedően. Én kitettem volna a tizennyolcas karikát az összesre.
 
Mire sorra kerültem, úgy éreztem, mintha vagy 7 különös trópusi betegség minden összes létező tünete kijött volna rajtam, elgyöngült lábakkal vonszoltam be magam a doktornőhöz. Kedvesek voltak nagyon, javasoltk néhány oltást, én persze rögtön mindenre kértem. Nem rossz üzletpolitika, kéremszépen. Ha lehetett volna, szerintem a bolygó összes nyavalyája ellen beoltatom magam azonnal, kerül, amibe kerül, fáj, amennyire fáj.

Csak itthon tűnt fel, hogy az összes csúszómászós meg betegséges papír azzal a mondattal kezdődik, hogy hazánkban nem honos/hazánkban nem elterjedt. Lehet, hogy az itthon.hu szponzorálta a szórólapos projektet?

igen, ez ugyanaz a blog, csak új kabátkát kapott

Még nem döntöttem el, hogy hogy fogom csinálni. Lehet, hogy két nyelven fogok mindent megírni (ide nektek magyarul, a másikra meg a nemzetközi népnek eszperantóul), aminek nem sok értelmét látom, mert annyira más a két olvasótábor, mintha a nagymamámnak meg 21 éve nem látott, oviskori szerelmemnek akarnám ugyanazt postázni. Valószínűleg az lesz, hogy a másikra minden vackot megírok majd, ami európainak-nemeurópainak egyaránt érdekes az utamról, nektek meg majd szemezek a jó sztorikból, benyomásokból, hangulatokból. Szóval a szokásos várható.

Gondoltam arra is, hogy megemberelem magam, és ebben a pár hónapban átnyargalok egy fogyasztóbarátibb stílusra (hogy ha esetleg olyanok is akarnak olvasni, akik nem (nagyon) ismernek személyesen, hogy ők is értsék, amit érteni kell). De egyrészt már van egy csomó utazós blog, amik közül néhány baromi magasra tette a lécet - pl. ez itt ni, ami egy szuperságos blog, mert a srác okos, érdekes és hasznos dolgokat ír, ráadásul teljesen könnyű, élvezetes stílusban, ésbasszus még jó képeket is csinál hozzá, szóval inkább ezt olvassátok, ha utazósra vágytok, én maradok a személyesebb vonalnál. Másrészt, még az új dizájnt sem sikerült lenyomni a saját torkomon. Át kellett jönnöm az új templétre, mert a régin nem volt egy csomó alkalmazás. Már meg is kaptam, hogy nem túl tökös ez a bugyiszínű háttér, türelem, csak meg kell szoknotok, szoknunk, szoknom. Szoknom, főleg. (Jelentem, nincs visszacsinálásos nyíl, már kerestem én is!)

Wednesday, March 02, 2011

a legújabb őrültségem

Avagy miért megy egy 25 éves lány az összes spórolt pénzéből Dél-Amerikába? - hosszú hegyi beszéd az álmokról és azok megvalósításának jelentőségéről (aki allergiás az efféle papolásra, kérem, lapozzon!)

a fenti kérdésre a válasz egyszerű: azért, hogy eszperantót tanítson, eszperantó nyelvű előadásokat tartson, önkéntesként brazil szegény gyerekeket gardírozzon. Írhatnám azt is, hogy azért, hogy megvalósítsa az álmait, meg önmagát, sőt, hogy a világot is megváltsa rögtön, de nem írom le, mert nem szeretnék ennyire menő frázisokkal villogni. Pedig lenne benne valami. Na nem ám a világmegváltós részben, hanem az álmosban. Mert mindig is erre vágytam. Titkon, valahol legbelül, a szívem legbelső kis fiókjában őrizgettem ezt az álmot, bármilyen geilnek is hangzik ez így.

Ez az álom mindig is egy elérhetetlen, irreális, sőt, szürreális álomnak tűnt, biztonságos is volt olyan szempontból, hogy bármikor lehetett róla álmodozni annak a veszélye nélkül, hogy bármit is kelljen tenni azért, hogy megvalósuljon. Az ember nagyon akar valamit, de azért annyira mégsem, hogy tegyen érte. Merthogy elérhetetlen. Na ja, egészen addig, amíg komolyan nem gondoljuk. Az emberek nagyon szeretik az efféle kényelmes álmokat, hányan voltunk szerelmesek anno Nick-be a Backstreet Boysból (bár nekem mindig inkább Brian tetszett, na mindegy).

Úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Megnézem, hogy mennyire lehetetlen a lehetetlen. Hogy ne érezzem azt majd egyszer, hogy meg se próbáltam. Mert ez a legfontosabb. Hogy legalább megpróbáld.

A program Brazília, Chile, Argentína, majd újra Brazília. 4 hónap. Egyedül. Próbálok majd minél többet írni, de ne számítsatok "megérkeztem Buenos Airesbe, 20 C van, baromi nehéz a bőröndöm, a francba, Santiagóban felejtettem a fogkefémet"-szerű bejegyzésekre. Inkább gondolatok, érzések, benyomások lesznek. A másik blog - az eszperantó nyelvű - valószínűleg sokkal jobban fog pörögni, mert sokkal több barátom van, aki eszperantóul ért, de magyarul nem, mint olyan, aki magyarul ért, de eszperantóul nem. Aki meg egyik nyelven se ért, annak meg jóval egyszerűbb eszperantóul megtanulnia. De majd igyekszem azért ide is írni.

Gyors számvetés:

Van szállásom mindenhol (ingyen, eszperantistáknál), 9 db repülőjegyem, 4 db oltásom (és két k... kegyetlenül fájó karom), 1 db magányosbolygós brazil útikönyvem, 1 db portugál nyelvkönyvem, 1 db lakás- és szobanövénysitterem, 1 db fényképezőm, 2 db halálosan aggódó szülőm, 31 és fél db aggódó barátnőm/barátom/szomszédom/fodrászom.

Nincs
3 hetem indulásig.

Ha nem lenne vérciki, most belekiabálnám a panelszürkeség csendjébe, hogy girápppppááááááá... :D

Thursday, November 04, 2010

kevés

attól félek már csak, hogy egy élet nem lesz elég erre...

Wednesday, May 05, 2010

a bőség zavarában

Életem legszörnyűségesebb és legembertpróbálóbb időszaka a felvételi beadási határidő előtti két hét volt gimiben, amikor is ki kellett választani kb. hármat a végtelen számú opció közül. Álmatlan éjszakákat okozott a nagy felelősség terhe, hiszen vagy 72 dolgot tanultam volna szívesen. Végül nagynehezen a nyelvek mellett voksoltam, és kiválasztottam azt a hármat, amit. Utólag homályos emlékeim azt súgják, hogy sorsolással döntöttem el a sorrendet. És mekkora szerencse már, hogy a holland került a harmadik helyre, és hiába vettek fel arra is, nem engedték a három nyelvszak paralell művelését a bölcsek. Pedig micsoda felháborodással kilincseltem annó, ahol tudtam, mert szentül hittem, hogy valami kérelemmel engedik csinálni a három szakot egyszerre.

Óhogy irigylem azokat, akik tudnak dönteni. 2 szoknya közül, 3 szín közül, száz nyelv közül. Óhogy irigylem azokat, akik nem akarnak egyszerre 88 és fél dolgot csinálni, akik nem riadnak fel éjszakánként arra a szörnyű gondolatra, hogy tejóisten, sehol nem vagyok, mert ezt meg ezt meg azt meg amazt még akartam csinálni. Óhogy irigylem azokat, akik ki tudnak választani egy szakmát, és nem kínozza őket a gyötrő tudat, hogy ott van még száz másik, amit meg kéne próbálni.

Nekem legalább 7 élet kéne, mint a macskáknak, hogy mindent megcsinálhassak, amit akarok.

Saturday, April 17, 2010

elbölcsészetlenedtem

egy sima fekete nadrággal és egy blúzzal sikerült olyannyira túlöltöznöm mindenkit a tegnapi angoltanárnénis konferanszián, hogy kétszer is hostessnek néztek...

Tuesday, April 13, 2010

Monday, April 12, 2010

Speisekarte

Az jutott eszembe, hogy milyen nemes gesztus lenne részemről felajánlani, hogy megszabadítom néhány étterem étlapjának idegen nyelvű szekcióit az őket elárasztó bosszantó és szánalmas helyesírási/gépelési/fordítási hibáktól. Feltételezem, hogy néhány forintocskával honorálnák is kedvességemet, vagy legalább ingyen ebéddel, desszerttel és/ vagy kávéval. És akkor nem kéne azon bosszankodnom még néhány puccosabb étteremben is állandóan, hogy kinek a(z) fia-lánya/unokahúga/szomszédja/kutyakozmetikusa fordította le a nyomorult étlapot, és miért sajnálták a szegény fordítótól azt a 3 és fél bécsi szeletnyi összeget, amiért normálisan megcsinálta volna.

Na mi van már a világgal,

hogy pénteken még kisszoknyában, harisnyától megszabadított, a la natúr lábakkal kerülgettem a Lánchídon a turistákat, ma meg elő kellett varázsolnom a téli kabátomat, hogy ne fagyjak mirelitté...

Friday, April 09, 2010

fittség

2 hónapja bajlódom egy makacs combsérüléssel.

"ja hát ez várható volt, biztos túledzetted magad. Én csodálkoztam is, hogy 2-3 hónap futás után minek tolsz 25 kilis edzéseket." - mondta a masszőröm, aki nemrég 200 km-t nyomott le 4 nap alatt 4 perces kilikkel, aztán pár napra rá levezetésként futott egy laza vasárnapi 80 km-t.

Thursday, April 08, 2010

Édes anyanyelvünk

Nem szoktam fellázadni az édes anyanyelvünket csúfító anglicizmusok ellen; nem szökik az egekbe a vérnyomásom a különböző prodzsektek, píéjdzsdík vagy vebszájtok hallatára (sőt, a minap még valakinek azt találtam írni, hogy a feladat egy szelet süti volt... eh) nodekérem, igencsak ívesre emelkedett a szemöldököm ma, amikor az egyik rédiouszpotban elhangzott a "Pécs húsztíz" kifejezés...

Monday, April 05, 2010

itt a tavasz

a paripám olyan istentelen kattogást-nyöszörgést-ropogást hallat, hogy még csengetnem sem kell; ijedten, önszántukból rebbennek el előlem a kerékpárúton andalgó balga szerelmesek :)

Friday, March 19, 2010

ennyit az álmokról

Nos, ma egy elegáns borítékban átnyújtottam a fogdokinak a kubai repülőjegyem árát.

szia tavasz, gyere-gyere

gyorsan-gyorsan, amíg meg nem szökik a tavasz megint, elpakolom jól az összes téli csizmát-sapkát-pulcsit, és előveszem a tavaszi szépszínesvidám szoknyákat-cipőket-harisnyákat. Most, hogy a mai nappal varrattalan és bérlettelen lettem, már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy újra nyeregbe pattanjak.

Szép-szééép napoknak nézek elébe!

Saturday, March 13, 2010

Thursday, March 11, 2010

Nyissad szépen jó nagyra a szád, nem bánt a doktor bácsi

Nemrég megtudtam, hogy mennyire különleges ember vagyok. (Kb. pont közvetlenül azután, miután kissé terjengősen kielemeztem egy hozzám közel álló egyednek, hogy mennyire egysíkú, unalmas tucatembernek érzem magam).

Egy 10 évvel ezelőtti balesetben ugyanis sikerült egy olyan sérülést szereznem, amely 10 év elteltével olyanná lett, amely igazából nincs is, csak tankönyvekben. Namármost emiatt a holnapi műtétemen részt vésznek majd szakemberek, hogy ezt jól megtekintsék saját szemükkel is, sőőőt, dokumentálják is before and after.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy szolgálom az orvostudományt. Lehet viszont, hogy ez a fene nagy büszkeség holnap hipp-hopp átalakul valami egészen más érzéssé, amikor majd benne ülök (mit ülök, fekszem) a székben, telenyomnak két mázsa érzéstelenítővel, bedugaszolják a fülem, hogy ne halljam a sok borzalmatos hangot, és bekötik a szemem, hogy ne lássam az eszközöket, amelyekkel megszúrnak, megvágnak, letörnek, levágnak, összevarrnak. persze ha hajlandó leszek kinyitni a szám.

Komolyra fordítva a szót, a holnapi röpke 4 azaz négy (igen, nééégy) órás műtétem alatt, miközben végrehajtanak rajtam majd minden olyant, amit mások szörnyűséges horrorfilmekben láttak eddig csak, miközben én éberen figyelem/hallom/látom/szagolom a történteket, igyekszem majd arra gondolni jó erősen, hogy azért akkor 10 éve (és utána 2 évvel) iszonyatosan kurva nagy mázlim volt, hogy nem haltam meg/bénultam le/vakultam meg/szakadt le a karom/lett agykárosulásom és-vagy maradandó seb az arcomon, merthát hogy az is lehetett volna, mindkétszer. Szóval kussoljak és nyissam nagyra a szám. (És basszus, vegyek már egy rohadt bukót).

Tuesday, March 09, 2010

I LOVE BP

A tavasz közeledtével minden évben ráébredek arra, hogy milyen mocskosul szép is Budapest.

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen jó volt a sok év vágyódás után felköltözni végre, megismerni apránként a város millió arcát. Sose felejtem el az első pár hónapot, amikor azt a játékot játszottam, hogy minden nap átsétáltam valamelyik hídon, attól függően, hogy éppen merre akadt dolgom (persze legtöbbször véletlenül éppen a Szabadság hídon, amit nemes egyszerűséggel "az én hidamnak" nevezek azóta, mióta valamikor régen egy egész álló napig vakartam róla a graffityket - valami jópofa kezdeményezés keretein belül).

A várost akkor kezdtem el igazán megszeretni, amikor pár éve elkezdtem biciklivel közlekedni, és kezdtem megismerni mindent egy új szemszögből. Minden sokkal színesebb és izgalmasabb azóta. (most jöhetne akár az is, hogy üljetek biciklire ti is, és vegyetek villogót meg fejlámpát meg bukót. ja, meg úúú lakatot.)

Thursday, March 04, 2010

au chomage

Nahát, azt hittem, hogy legalább valamiféle ürességérzetem lesz, mint általában akkor, amikor valami régebb óta tartó folyamat megszakad, anélkül, hogy valami új és izgató kezdődne helyette. De nem.

Mostanában eléggé elkényelmesedtem, hihetetlenül hosszú ideig képes vagyok benne maradni nyilvánvalóan szar helyzetekben. Ebben két (amúgy eléggé előnyös) tulajdonságom van a segítségemre; a meggyőző és a kompromisszumkötő képességem, amelyeket nagy hatékonysággal használok saját magam ellen.

Így aztán most rendkívül büszke vagyok magamra, hogy megtettem azt, amit hosszú hónapok óta meg kellett volna már tennem, és visszatértem oda, ahonnan újra látszik a horizont.

Wednesday, March 03, 2010

idenekemazoroszlántis-hangulatban vagyok

Még nincs is egy napja, hogy újra szabad vagyok, de máris annyi plusz energiám támadt, hogy legszívesebben már holnap indulnék egy sátortáboros kirándulásra a Himalájára. :) Annyi de annyi tervem és ötletem van, hogy vagy két napba tellene összeírni őket! Mindent akarok! Most azonnal!

Friday, February 26, 2010

Akik élnek, azok délnek mennek

Szeged, belváros 2010.


egy éjjelnappali kirakatán nagy matricabetűkkel: Parkolójegy kapható

Friday, February 19, 2010

most már jó lenne nekiállni

Mennyire kell elkeseredettnek lennem ahhoz, hogy beleírjam a leendő témavezetőmnek (?) írott email bármelyik mondatának közepébe az "i-need-you" szókapcsolatot?

eh, siralmas, hogy kerek 3 évvel a cím és a kutatási terv leadása után még mindig ott tartok csupán, hogy kerítenem kell egy negyedik témavezetőt is, aki nem hagy el/nem gondolja meg magát/másfél éven belül válaszol a neki írt üzenetekre.

Wednesday, February 17, 2010

parlez-vous

Már bánom, hogy a szalag mellett lehúzott 10 hónapom alatt nem üzemeltettem (külön) blogot az irodába befutó telefonhívásokról.

A mai:

A hölgyet valószínűleg igencsak meglephette a teljes nevem borzasztóan bonyolult hangzása a vonal túlsó feléről, merthogy köszönés és etcetera helyett válasz gyanánt csak a keresztnevem + 5 kérdőjel hagyta el a száját. Amikor megkérdeztem franciául, hogy miben tudok a segítségére lenni, akkor kb. 1 egész percébe tellett, amíg rájött, hogy melyik bolygón is van. Közben vihogott ezerrel, és azt kérdezgette, hogy honnan jöttem rá, hogy fhanszia. (na vajon honnan...). Amikor végre úgy tűnt, hogy összeszedi magát, és kiderül, hogy miért is telefonált, akkor megkérdezte franciául (!), hogy nem baj-e, ha inkább angolul beszélünk, mert őt nagyon meglepte, hogy tudok franciául. Kb. 3 mondatig el is jutott angolul, amikoris belezavarodott csöppet, és megkérdezte, hogy beszélek-e franciául, merthogy inkább úgy mondaná akkor.

Sunday, February 14, 2010

tűzoltó, katona, űrhajós

Gimis koromban sokáig nemzetközi jogász akartam lenni, aztán rájöttem, hogy tutira elpatkolnék a jogi egyetemen a sokéves folyamatos magolástól.
Aztán sztyuvi akartam lenni, merthogy ők szépek és sok nyelven beszélnek (na és az akkori barátom pilótának tanult), de aztán megfigyeltem, hogy nem is mind szép, és általában ott kimerül a nyelvtudásuk, hogy képesek 2-3 nyelven megkérdezni, hogy dájet kóók vagy orindzs dzsúsz-e. (ja, a srác is 2 év után otthagyta az aerospace engineeringet)
Utána nagykövet akartam lenni :), na ez csak addig tartott, amíg rá nem ébresztettek, hogy ennek van egy icipici köze a politikához.

Volt még sok egyéb, pl. rádiós műsorvezető, esküvőszervező, tankönyvíró, idegenvezető és cukrász. Most momentán csak kettő játszik, a konferenciatolmács és a mezei nyelvtanár.

fordítva

Ha másra nem is volt jó az elmúlt egy év, legalább arra rájöttem, hogy mit nem szeretnék csinálni.

Ma egy újabb lehetőséget húztam ki; tutira nem leszek fordító. Képtelen lennék azzal órákat tölteni, hogy egy stílustalan, magyarul is nehezen értelmezhető szövegen addig gyötrődjem, amíg nem lesz belőle valami fogyasztható idegen nyelvű dolog - aminek persze alig valami köze az eredeti minősíthetetlen vacakhoz.

A műfordítással meg az a bajom, hogy ahhoz az abszolút legjobbnak kéne lenni (ami nekem ugye nem sok mindenben ment mostanában), mert szarul vagy kicsit jól lefordítani rohadt jó dolgokat azért mégis elég kicseszés. Ami meg eleve nem rohadt jó, ahhoz meg kár lenne hozzányúlni.

Szóval ez is kiesik.

Saturday, February 13, 2010

az internet csapdája

Szóval az van, hogy a napom jelentős része mostanában azzal telik, hogy ilyen-olyan okból, ilyen-olyan formában beszámolok arról, hogy mi van. Az edzésonlányon minden nap 32 és fél sorban kifejtett leírások pl. a 20kiliaszigetenkurvahidegben-ről, naponta/óránként változó érzelmi és gondolati helyzetjelentés a gtalk-on, valamivel ritkábban ugyanez a fb-on, és újabban akár azümmön is lehetne, de az már tényleg túlzás lenne. Főleg, hogy a főnököm is elvárja, hogy 10 percenként dokumentáljam, hogy éppen mivel mennyi időt foglalkozom. Eh, az lesz a vége, hogy a gtalk-ra kiírom, hogy éppen edzésnaplót írok, az edzésnaplóba beleírom, hogy nem volt időm edzeni, mert egész nap a fb-on lógtam, a fb-on sajnálkozva a világ tudtára adom, hogy munka helyett beszámolókat írtam a főnökömnek egész nap, a főnökömnek meg azt mondom, hogy az internetes marketing lehetőségeit próbálom kiaknázni. Ésbasszus a végén összegzem az egészet még a blogomban is. eh

Nem lesz ez így jó.

Tuesday, December 23, 2008

grincs vagyok

Készülődöm a karácsonyra. Az ajándékok már mind be vannak csomagolva, az ünnepi menü hozzávalóit rég megvettem, és mivel sem szakdolgozatokat írni, sem takarítani nincs kedvem, szemüvegek után kutatok a neten. Ja igen, mert szemüveges leszek. Újabb örömhír, mely bizonyára elősegíti majd a "Vidám és boldog karácsonyunk lesz idén is" tradicionális műsorszám kiteljesedését.

Wednesday, December 10, 2008

what's cookin'

Ki kéne már találnom, hogy mit akarok, mert ezt nem.

Elég furcsa, hogy 18 évesen biztosabb voltam mindenben, mint most. Lépésről lépésre megterveztem akkor az életemet legalább 35 éves koromig. Egyik kockát raktam a másikra, és szép magas tornyot építettem belőle. Tisztán láttam magam előtt a jövőt; a terveimet, a vágyaimat, a félelmeimet.

Most elúszni látszik az egész. Úgy érzem magam, mint aki eltervezi, hogy főz egy isteni spaghettit, összeír egy kilométer hosszú listát a hozzávalókról, de a boltban kiderül, hogy nem lehet tésztát kapni. Mit tesz hát? Elkezd bolyongani, idekap-odakap, de képtelen egy új receptet összeeszkábálni az agyában. Végül vesz egy mirelit pizzát.

Hát pontosan ettől félek. Hogy egy mirelit pizza lesz az életem.

Sunday, November 30, 2008

a jóságról

Én szóltam előre, de ti annyira akartátok.

Legjobb lenne mindent magasról, de ez nálam sosem működött. Inkább kiírom magamból, amolyan terápiás jelleggel, aztán vagy jobb lesz, vagy nem.

Mostanában tudatosan kényszerítem az agyam a pozitív gondolkodásra, aminek eredményeképpen a közönség számára elviselhetőbb, kedvesebb, megértőbb, szeretetteljesebb, kiegyensúlyozottabb lettem, belül meg halmozom a sok mellékterméket, ami lassan ellep mindent, és nem tudom, mi lesz, ha egyszer kiömlik az egész keserűség és gyűlölet. Szóval nem nekem való ez az erőltetett jókislány imázs, mert valljuk be, nem megy. De sajnos a közönség nem sokat törődik az én lelki tusámmal, úgyhogy marad az őszintétlen idétlenkedés. Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít.

Tuesday, May 27, 2008

Lakásfelújítás 1.

ha törhetetlen, távirányítóval működtethető, mélyéjkék, elvis presley mintás ajtót keresnék... de nem. Csak egy sima, beltéri faajtó kellene, optimális esetben 20.000 Ft-on innen, mondjuk Budapesten vagy legalább Pest megyében, és basszus, nincs. Hiába pásztazza lankadó tekintetem az internet végtelen mezőit, nincs és nincs és nincs.

Monday, May 26, 2008

a fészkes fene

Fényévente jelentkezem. (egyáltalán van olyan, aki még olvas?)

Írnék gyakrabban, többet, szellemesebbet, sírósabbat, átérzőset, pironkodósat, ha lenne például több magányos órám, magánéleti problémám, egésznap képernőelőttülősinternetenszörfölős munkahelyem. De szerencsére ezek (most, ideiglenesen, ideig-óráig) nincsenek, ami miatt egyfelől hippihurrá, másfelől :(((((( merthogy nincsen blog, és amúgy sincsenek magasröptű gondolataim.

Szóval fészket építünk, készülünk egy önálló, szép életre néha türelmetlenül, néha fáradtan, néha ingerülten, néha kiabálósan, néha veszekszősen, de akkoris sok sok szeretettel és izgalommal. Hát ennyi van.

Monday, March 17, 2008

keringő

Félig elolvasott könyvek tucatjait hagyjuk magunk után, mindig azzal az unalmas ígérettel, hogy ha lesz időnk, elolvassuk. Aztán persze sosincs. Nem kifogásként mondom, de a heti 3-4 mű nem egy emészthető mennyiség.

Talán emiatt is van bennem ez a sok kétely. Egymásba olvadó, elmosódó művek tömkelege keringőzik bennem; Juanok, don Carlosok, Ernestók Josefinákkal, tía Rosákkal és Lolákkal. Körbe-körbe, és én lassan beleszédülök az egészbe.

Sunday, March 09, 2008

referendum

Ma szavaznak.

Én is szavazok: igennel arra, hogy megszüntessék-e már ezt a siralmas időt, nemmel arra, hogy van-e 25.000 fölösleges pénzem arra, hogy vegyek tavaszi szipőt.

Thursday, March 06, 2008

megint

alszik a blogom, mélyen, lábujjhegyen jár a lelkem a szobában.

várok türelmesen, derüljön ki, aminek ki kell derülnie.

zsúfoltak a napok, minden résbe kerül lassan valami, amíg végül az utolsó szabad félórácska is értelmet kap. Ottkint, távol tőle és a világunktól, halovány, tétova bohóckodással próbálom jóvá tenni az életem ellen elkövetett legnagyobb hibát.

miért nem mondta senki, hogy nem kell ezt ennyire komolyan venni??

Friday, October 26, 2007

színekkel

Lassan, szinte észrevétlenül lopózott be az álmaimba. Nem tudom, hogy hol és mikor kezdődött, de egyre erősebben érzem, hogy nem vágyom már semmire sem nélküle. Szükségem van rá, hogy színeskrétával újraszínezze a régi kopott álmokat, és új álmok sziluettjeit rajzolja a fehér falakra.

Thursday, October 04, 2007

arc-en-ciel

The soul would have no rainbow if the eyes had no tears.

Monday, August 13, 2007

dobozos

Újra dobozokban az életem.

Valamiért nagyon fáj újra és újra összecsomagolni mindent, vinni magammal azt, amit a pillanat fontosnak ítél, és magam után hagyni minden mást.


Annyi mindent szeretnék elmondani neki még mielőtt indulok, de már nincs idő. Szeretnék kimondani mindent, amit valószínűleg úgyis lát a szememben minden reggel, amikor velem ébred fel. Szeretnék megint szivárványt varázsolni neki a háza fölé, de hiába esik az eső, ha a nap nem süt ki.

bölcsész-e vagyok

olyannyira bölcsész vagyok, hogy még az üres sörösüvegeket is libris zacskóban viszem vissza... ejj

Thursday, August 09, 2007

Faun

Fürkészve néz rám a vastag keretes szemüveg mögül. Én zavartan a falon lógó plakátokat kémlelem. Nem jut eszembe a film címe magyarul.
- A faun labirintusára kérek egy jegyet. - mondom végül, és elmosolyodom a gondolatra, hogy majdnem azt mondtam, hogy az Egy faun délutánjára.
- Egyet?- kérdezi zavartan. Kancsal.
Persze, hogy egyet. Nyilván arra gondol, hogy vajon minek jön egy magamfajta lány hétköznap este egyedül moziba.
Végtelen hosszú időbe telik, amíg kinyomtatja a jegyet, és visszaad az ezresemből.

me gustan los aviones

Sovány vigasz ManuChao-ra hűtőt pucolni, és bőgve énekelni, hogy welcometoTijuana...

Ne nézzétek meg A faun labirintusát. Egyedül, egy nehéz nap után semmiképpen sem. És ha egyszer már elkövettétek azt a hibát, hogy ilyesmire adtátok a fejeteket, hát legalább ne Amelie filmzene cd-t hallgassatok hazafele.

Tuesday, July 10, 2007

Be vagyok zárva egy tükrös szobába. Akárhova nézek, mindenhol magamat látom üvölteni a fájdalomtól. Nincs kijárat, csak én vagyok, ezer meg ezer oldalról, ahogy sírok és kapálózom.

Nincsenek miértek. Néha nem is kellenek.

Wednesday, July 04, 2007

már megint az oroszok

Az oroszokat bárhol a világban fel lehet ismerni a szandáljukról

2007. július 3. kedd 19.57 perc - Hősök tere közepe

Ülünk az emlékmű tövében a földön (viharfelhők az égen, nyomott, eső előtti hangulat, hasogató fejfájás részemről). Valami örömzenét hallgatok, Pouges. Muszáj ezt meghallgatnod, mondta, és már adta is az iPodot. Körülöttünk laza rendszertelenséggel 2 bicikli és egy bazi nagy futárzsák az elmaradhatatlan teáskanállal. Én belefeledkezek Basquiatba és az elöttünk elnyúló Andrássyba, g a fölöttünk gonoszan osonó viharfelhőket kémleli.

Egyszercsaknagyhirtelen, a semmiből egy csomó cipő jelenik meg. Mit cipő! Szandálok! Szandálok, ráadásul zoknival kombinálva. Atyaég. Elfog a nevetés. Annyira jellemző. Nem tudom, hordoz-e Földanyánk a hátán más olyan népet, akik ennyire tipikusan ízléstelen szandálokat hordanának. Oldalra fordítom a fejem, vészesen közel jönnek. Mire vége a számnak, és felnézek, körbefog minket a nagy csoport, fényképezőket kattogtatnak az arcunkba kvázi, látszólag csöppet sem törődve velünk, vagy a biciklijeinkkel. Egy kis diktafonból katonás szöveg csendül fel, nyilván idegenvezető helyett. g-re nézek, és elnevetjük magunkat.

loknis

Nincs igazság a földön.

Félévente egyszer megadatik, hogy kb. fél napig relatíve szép a fejem (ne gondoljatok semmiféle fejátültetésre, csak fodrásznál voltam...). Az idei egyik fél nap pont a mai napra esik.

Az égiek egy nagy dézsa esővízzel és orkánerejű szélviharral gondoskodtak arról, hogy idén a fél nap helyett kb. 20 percig élvezhessem ezt a szokatlan állapotot. és ami még az esőáztatta tincseknél is rosszabb: persze, hogy ma senkinek nincs kedve/ideje velem találkozni, így aztán senki nem látja ezt a tükörből visszamosolygó, huncut loknis címlaparcot, amit kölcsönkaptam egy fél napra, és ami holnapra szinte nyom nélkül eltűnik, hiszen semmilyen professzionális hajrögzítő hab, lakk vagy bánomisénmilyen kutyulék se tartja helyén a természetellenes helyzetbe kényszerített aranyló hajfürtjeimet egy fél napnál tovább.

Így aztán a mosolygós címlaplányból törökülésben, trikóban és bugyiban monitor előtt gubbasztó, eső által szobába zárt és magányra ítélt, huncut loknis leányzó lettem.

Thursday, June 21, 2007

Prelude op.3 n.2

Az időjáráshoz és a lelkiállapotomhoz tökéletesen illik most ez Rachmaninov szonáta. (Sose gondoltam volna korábban, hogy ennyi erő lehet zenében. Igen. Lehet, hogy megérett a pillanat, hogy kicseréljem a szótáramban a zene szó egyszerű definícióját, és átírjam valami rendkívül összetett, nehezen értelmezhető körmondatra. )

Saturday, June 16, 2007

cím nélkül

xy: Szándékosan nem eszel napok óta?
p: Lehet véletlenül nem enni napokig?

Monday, June 11, 2007

Mali

Megfürdettem a kádban szépen, mint egy kutyát. Igaz, ő nem mocorgott, nem hadakozott, még csak le se fröcskölt. A legkisebb tiltakozás nélkül vette tudomásul, hogy lecsutakolom, azért, hogy még egyszer utoljára szépnek lássam.

Thursday, June 07, 2007

homecoming

A legutolsó oldalon az indexemben a következő jegyek vannak:

jó, jeles, kiválóan megfelelt, jeles

a többit hagyjuk. és most hazamegyek szépen. csillagok alatt aludni. béka és szőke herceg nélkül.

Wednesday, June 06, 2007

Csudaszép színű szavakat varázsolok

Van egy kis üvegedényem, telis tele színes töltőtollpatronnal. Gyerekkorom óta kínosan odafigyelek arra, hogy a tollba lehetőleg sose tegyek két ugyanolyan színű patront egymás után. Nagyon szép, amikor az egyik szín szépen lassan átfolyik egy másikba.

Amikor kifogy a tinta, csukott szemmel veszem ki az üvegedénykéből a következő patront. Ahogy elkezdek írni vele, egyre halványabban látom még az előző színt, ami pajkosan átcsap a következőbe. Az átmeneti rész a legszebb, amikor már csak kicsit látszik az előző szín, és még szinte felismerhetetlen a következő. Szivet zsibbasztó gyermeki izgalom tölt el mindig, amíg az új színt várom. Néhány szó után persze megszűnik a varázs, és az új színben úsznak már a betűk.

Tuesday, June 05, 2007

nincs

Egy ideje cél nélkül lézengek csak a térben. Elfújom a gyertyát, amit esténként magunknak szoktam gyújtani. Letörlöm a szemem alól az elkenődött feketét. Végigfuttatom az ujjamat a pohár szélén, ahol a szája érintette.

Most, hogy nincs, most érzem csak igazán, hogy milyen jó, hogy van.

Wednesday, May 30, 2007

tanulós post

fele királyságomat most egy gyümölcsrizsért. olyanért, amit a westend aljában cinálnak a törökök. jujha...

Saturday, May 26, 2007

félálomban

Nem emlékszem a telefon hangjára.

Arra ébredek, hogy simogatja az arcom, és megcsókol. Lassan nyitom ki a szemem, látom az övét, ahogy engem néz. Nagyon közel van. Mosolyog. A vállába kapaszkodom, magamhoz húzom, a szám az övét keresi.
'mennem kell' - mondja.

Még mindig a száját keresem.
'ez most álom, vagy éppen ébredünk' zúg a fejemben.

'maradj, ne kelj fel! aludj még!' mondja.

Persze felkelek. Kócosan, mezítláb kísérem az ajtóig. Hideg a kő. Átölel. Lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Beletúrok a hajába. Nevet a szeme. Megcsókolja a nyakam. Magához szorít egy kicsit, én becsukom a szemem, és magamba szívom az illatát. Bárcsak szorítana erősebben. Amilyen erősen csak tud.
'este hívlak' - mondja.
Akarok mondani valamit, de nem nyílik a szám.

Visszafekszem az ágyba. Libaszőrös leszek, ahogy a paplan a karomhoz ér. Kicsit olyan, mintha itt lenne még. Kinyújtom a lábam a takaró alatt, és elalszom újból.

Thursday, May 24, 2007

képtelenség

Egyet hagytam benne, ahhoz semmi közöm, vagyis nagyon összetett, hogy mégis miért van hozzá baromi sok közöm.

Majd írok a szoknyásról is, de nehéz szavakat találni.

Wednesday, May 23, 2007

kezdődik a vizsgaidőszak

Újfent sikerült bizonyítanom, hogy ha valamihez nagyon értek, az a szarkavarás, avagy sikerült tegnap megint vihart kavarnom egy kiskanál vízben.

Az egész amiatt történt, mert nem mertem felhívni. Nem mertem felhívni, hogy ne lássa, hogy képes vagyok leülni a körúton, és sírni egy szarkis defekt miatt. Az azért hozzátartozik, hogy a szarkis defekt csak egy volt a sok sok más mellett, ami régóta van, és halmozódik. Például az, hogy nincs már szép fekete biciklim, és megkaptam spanyolszakos pályafutásom második kettesét, és el vagyok anyátlanodva nagyon, és nem voltam otthon másfél hónapja, és olyan csúnya a bőröm, hogy lassan egy zsákban merek csak emberek közé menni, és és és... Az azért hozzátartozik, hogy a szarkis defekt volt a legkönnyebben és leggyorsabban orvosolható a felsorolt problémák közül.

Aztán akkor rájöttem, hogy tényleg hülye vagyok, és túlbonyolítom a dolgokat, amikor az, akit nem mertem felhívni, nevetett, magához ölelt, és azt mondta, hogy legközelebb nyugodtan hívjam fel, ha bármi baj van.


És itt maradt, mert biztos tudja már, hogy akkor vagyok a legeslegboldogabb, amikor mellette ébredek fel.

Sunday, May 06, 2007

formában vagyok

Fennvoltam 2-ig, aztan most fennvagyok 5-től. Szenvedek a A review of types of light verbs című előreláthatólag fergeteges sikerű művemen. Még nem keseredtem el, de már érzem, hogy tutira nem lesz ez készen 9-ig.

Hozzáteszem, hogy csak most, ebben a szent pillanatban vettem észre a handouton szereplő legfontosabb információt:

Deadline: Any time between Monday May 7 and Thursday May 10. The new regulations prohibit extension.

Ó, hogy az a... és nem dobom el most a klaviatúrát, és fekszem vissza aludni még két órát, mert bazira nem érdemlem meg. khm... vagy mégis? vigyetek el innen messze

sóhaj sóhaj

http://www.youtube.com/watch?v=8TZgjXn4FT8

Jó lenne semmire se gondolni most.

Saturday, May 05, 2007

Hangot is

És akkor már legyen hang is, ha már egyszer csak hang legyen és fény.

http://www.youtube.com/watch?v=5aKO0vJL2hs&mode=related&search
és
http://www.youtube.com/watch?v=gYrmRswIVoU

A klippek bődületesen rosszak, inkább csak hallgatni tessék. Nekem ezek most nagyon. Sőt nagyon nagyon.

Friday, April 27, 2007

emlék

Tegnap véget ért párbajtőröző villámkarrierem.

Nagyon bánt az egész. Én, aki amúgy nem szoktam, megint megfutamodtam valami elől. Van persze ezer magyarázatom rá (pici és lassú vagyok hozzá, nem pihentet, nem szeretem, ha megszúrnak, nem szeretem, ha megszúrok mást, etcetera), de igazából megint feladok valamit.
Szomorú vagyok, mert eszembe jutott az a nap, amikor lélekben feladtam a biciklizést. (az más kérdés, hogy utána még hónapokig versenyeztem, sőt, nem sokkal utána lettem ezüstérmes a dél-holland bajnokságon, ami egész biciklis pályafutásom legszebb és legemlékezetesebb eredménye.)

Egy áprilisi napon volt, 4 évvel ezelőtt. Rémlik, hogy hatalmas eső volt aznap. Delft-be mentünk, a híres utcai 1 km-es versenyre. A csapatból csak engem vittek és Renitát. Renita egy Ausztráliában nevelkedett holland lány volt. Vöröses seszínű hajjal és bazi sok szeplővel. Pont az a típus, akit soha az életben egyetlen férfi sem fog feleségül venni, mert nem. Nagyon sokat edzettünk együtt, legtöbbször kettesben. Nekem furcsa volt, mert előtte sosem edzettem egy lánnyal sem. Így utólag visszagondolva, nem szerettem őt; eléggé feszélyezett, hogy állandóan az én akkoriban még csírájában sem létező szexuális életemről faggatott, és azt a 10 évvel több élettapasztalatát, ami volt, arra használta, hogy jóslásokba bocsátkozzon arra vonatkozólag, hogy melyik biciklis sráccal fogok először randizni. Pedig tudta nagyon jól, hogy egyikkel sem, mert akkor még abban a biztos tudatban éltem, hogy soha senki más... na jó ezt hagyjuk.

Az 1 km-es verseny fődíja egy gyönyörű szép pályaváz volt. Márkára nem emlékszem, hófehér volt, csodálatos, és pici. Egész bemelegítés alatt róla áradoztam Renitának, akit nem igazán érintett meg a lelkesedésem. Az egész csapatban mindenki tudta, hogy pályázni szeretnék. Nem múlt el edzés anélkül, hogy Joop-pal, az edzőmmel (aki mellesleg olimpiai bajnokot nevelt saját lányából) meg ne ígértettem volna, hogy elvisz Amszterdamba, a fapályára - ahova aztán nem jutottam el végülis.

Tudtuk, hogy az 1 km-es táv gyilkos lesz. Mi voltunk az abszolútesélyesek Renitával. Kettőnk közül én indultam előbb. Joop azt a tanácsot adta verseny előtt, hogy ne taktikázzak, rakjam nyélen végig. Hosszúsprinter voltam, 600-700 méternek mennie kellett, a végén meg majd visz a szivem meg a lendület.

Elindultam. 500 méterig csodálatos volt. Láttam magam a Millin, ahogy magyar bajnok leszek a hófehér pályagéppel. 600 méter körül beállt a combom, és majdnem kiszakadt a tüdőm. A 700 méterre még emlékszem, aztán filmszakadás. Utána arra emlékszem, hogy ülök a földön, és vérzik az orrom. Gyors körbetekintés: bicikli egy fának támasztva, tehát nem estem el. Csak alig kapok levegőt. Joop valamit magyaráz hollandul, annyit értek, hogy a végét nagyon elszúrtam. Nem vághatok valami értelmes fejet, mert megpróbálja angolul is elmondani ugyanazt.

Második lettem. Renita nyert. Sokkal. Időkre nem emlékszem. Talán ott kaptam a legszebb csokrot, és az egyetlen kupát, amit második helyért adtak. Emlékszem, amikor betettük a fehér vázat a kocsiba. Renita idétlenül vihogott, hogy mi a túrót kezdjen ilyen pici vázzal (mivelhogy ő maga felülről súrolta a 185 centit). Joop félhangosan megjegyezte párszor a hazafele vezető úton, hogy a váz pont az én méretem. Végül Renita azt mondta, hogy elteszi, majd jó lesz a gyerekeinek. (számomra teljesen kizártnak tűnt, hogy létezhet férfi a földgolyón aki szánt szándékkal gyereket csinál neki, de ez más kérdés...)

Ott, akkor valami meghalt bennem. Az utána következő egy hónapban a lehető legjobb eredményeket értem el, Renitát is megvertem többször. De inkább bosszúból mentem, nem szívből. Elveszítettem az álmot, hogy egyszer magyar bajnok leszek a Millin. Sosem tudtam többet úgy rajthoz állni, hogy nyerni fogok.

romantikus-e vagyok

Juci: sajnos le sem tagadhatnám, hogy egy szentimentalista dög vagyok. Szerencsére nem a rózsaszín masnis muskátli-romantikára bukom, nadekééérem a Duna meg a hidak... de nem csodálom, hogy a spanyolszakon nem derült sose fény erre az arcomra. A legromantikusabb dolog, ami valaha történt velem a két és fél év alatt az az volt, amikor egyik reggel a kávéautomata véletlenül két kávét adott, pedig csak egyre dobtam be pénzt. (Na jó, azért a csengőnél nagyon meghatódtam.)

Thursday, April 26, 2007

these days

Mostanában:

Bécs, CM 2007, új angolos campus, Fogaskerekű utca, 3 home essays to write, "Petra drága" kezdetű smsek, hosszas beszélgetések az élet nagy kérdéseiről Judittal, aki nagyon hiááááányzik, és mellesleg bármelyik pillanatban elszülheti magát.

Esténként a Dunapart még mindig, de már nem csak az én biciklim van a padnak támasztva; ott van egy másik is. Szeretem, amikor összekuszálódik a hajam az övével. Szeretem, amikor a szája az enyémet keresi. Szeretem, amikor csak vagyunk, és hosszú percekig nem szólalunk meg.

Szeretem, ha a fókusztávolságon belül vagy.

Thursday, April 12, 2007

örülés

Tegnap láttam az Andrássyn egy volt gimis osztálytársamat. Annyira megörültem neki, hogy vadul elkezdtem integetni : )))))) ma mondtam neki msn-en, hogy remélem, nem volt túl gázos a viselkedésem. Azt írta vissza, hogy ádehogy, ő is örült nekem, a társaságában lévő embereknek meg azt mondta, hogy minden lány így viselkedik, amikor meglátja. ehh : ))))

Tuesday, April 10, 2007

paranoid

Támadt egy furcsa gondolatom, miközben hoztam haza a lovat Lajostól.

Mi van akkor, hogyha én igazából egy egyszemélyes reality show egyetlen szereplője vagyok? Például ha be vagyok kamerázva, és egy egész arab ország lakossága naponta nagy izgalommal követi az életem, és arra várnak, hogy mikor dobom fel a tappancsom. A show kitalálóihoz eljutott az a legenda (amit nagyrészt én terjesztek előszeretettel), hogy rajtam nem fognak az autók, és kerékpáron ülve valósággal elpusztíthatatlan vagyok. Ezt megcáfolandó, építettettek számomra egy életveszélyes kerékpárt egy megnemnevezendő szervízben, és mesés vagyonnal rendelkező arab sejkek fogadásokat kötöttek, hogy meddig maradok életben. A show kiagyalói előrelátóan pici gyerekkorom óta megfigyeltek, és úgy alakították az életemet, hogy vad rajongás alakuljon ki bennem a szép elegáns kerékpárok iránt, és a magánéletembe is belenyúltak olyan mértékben, hogy biztosan kapcsolatba kerüljek az adott szervízzel.

Namármost. Véletlenek pedig nincsenek. Az új kerékpár első kerekét nem húzták meg, ergo nálam töltött első napján tönkre ment, én meg kapartam a tapétát, hogy mi a csudáért nem forog az első kerék. Kész szerencse, hogy nem esett ki útközben. Egy héttel később elhagytam a bal hajtókart a Balzac utcában. Hála a jó égnek, hogy nem a szokásos hajmeresztő tempómban haladtam, mert akkor baromi nehezen álltam volna meg kontrás biciklivel egyetlen pedál segítségével. Utóbb kiderült, hogy a középagy nem megfelelő, meg van repedve a villanyak, a lánc nem párhuzamos a vázzal, a villa meg szegénykém el van ferdülve, és amúgy is agyon van strapálva.

Tulajdonképpen olyan kerékpárral közlekedtem, amin nem voltak meghúzva a csavarok, és bármelyik pillanatban darabokra eshetett volna alattam. Kiváncsi lennék, a sejkek szerint mennyi idő alatt purcantam volna ki, ha gondos kezek nem nézik át alaposan a paripát?

unexpected

Vannak meglepő napok az ember életében.

Délután küldött Pedro (madridi szakfordító kontaktom) egy új munkát, valami műszaki szakszöveg. Kérdezte, hogy milyen határidővel vállalom. Visszadobtam neki, hogy most nincs időm, meg nehéznek és időigényesnek találtam az anyagot a szakszavak miatt (arra nem tértem ki külön, hogy a kétsoros címből a kötőszavak kivételével egy nyamvadt szót sem értettem.) Hosszú szótárazás után kinyomoztam, hogy valami műszaki leírás jóégtudjamilyen vízvezetékcsövekről. Pedro még győzködött, hogy ne legyek kishitű, és vállaljak nyugodtan nehéz szöveget is. (Ha tudná, hogy itt a spanyol szakon nem hogy szaknyelvet, de nyelvet se tanulunk... ejha.)

Aztán elmentem vívni. Éppen készülődtem az öltözőben - valahol harisnyalecibálás és nadrágfelcibálás között félúton - csörgött a telcsi. Valaki megadta a számom egy nyelviskolát vezető hölgynek, ő keresett valakit, azonnali beugrásra. Én azonnal beugrottam, 15 perc múlva a Mechwart liget környékén ültem egy irodában, angolnyelvű állásinterjún. Csütörtökön kezdek, kiváncsi vagyok, hogy mit tudok kezdeni 5 db 30-40 közötti pasival. (hehe... nem kell félreérteni.)

Este pedig vívtam bal kézzel is, ami nagyon buli volt.

Sunday, April 08, 2007

zsinóron húzza maga után a szivem

Sikerült eljutnom a Didaktika könyv 42. oldalára, mindezt teraszon, napban fekve (micsoda anglicizmus, fuj). Közben Belle and Sebastian-t hallgattam. Nyilván senkit sem érdekel, de a kedvencem a Like Dylan in the Movies, meg a Fox in the Snow, meg Sleep around the clock, és képtelen lennék bármiféle sorrendet felállítani köztük.

Este találkoztam egy nagyon jó barátommal, aki már csibekorom óta van nekem (és nem edzőtáborozik most éppen minden előzetes híreszteléssel ellentétben). Jó volt őt ennyire szerelmesnek meg boldognak látni. Kicsit átragadt rám is ez az örömittas bódulat.

Saturday, April 07, 2007

konyhatündérkedem

Mai menü:

brokkolikrémleves (igazi brokkoliból ám, nem zacskóból)
póréhagymás-gombás lasagna
bazi nagy tál vegyes saláta 1000sziget-öntettel
somlói galuska

Most még nekiállok gesztenyéskiflit sütni délutánra, hátha valaki* beugrik hozzám dumálni. Na ez hiányzik sokszor bp-en, hogy legyen hol, min és kinek főzni-sütni.

*az egyetlen valaki, aki itt szóba jöhet, valószínűleg megint a földgolyó egy távoli pontján edzőtáborozik.

Friday, April 06, 2007

itthon

Hazacipeltem magammal a 489 oldalas Didaktika című fergeteges tankönyvemet, amit majd kijegyzetelek, jól. A vonaton elővettem ugyan, de ki sem nyitottam. Ha holnap szép idő lesz, kifekszem a teraszra délután, ott lehet igazán jókat tanulni (meg persze felfedni minden olyan részemet, amit le akarok barnítani magamon).

(mivel nem szeretnék kerékpáros blogot üzemeltetni, és nem kívánom, hogy azt higgye bárki is, hogy nincs semmi más az életemben, ezért csak fél mondatban jegyzem meg, hogy a szoknyás bicikli Lajosnál van, a legjobb kezekben)

Wednesday, April 04, 2007

Lajosnál, en fin

Jártam ma (szerdán) Lajosnál, a nagyhírű kerékpárszerelőnél a Városmajorban.
Ha egyszer csinálok egy filmet, egészen biztos, hogy lesz benne egy ilyen karakter. Lajos azon kívül, hogy kitűnő szakember, kedves, mosolygós már-már zavarbaejtően udvarias. El vagyok bűvölve.
Nagyon tetszett az egész kerékpárszervíz. Olyan a hangulata, mint egy darabka Montmartre-nak. A sok szebbnél szebb biciklivel, a falon lógó régi vázakkal, Krampusz utánozhatatlan figurájával, a "kerékpárláncot vásárló kocsmatárssal", Lajos kis piros sámlijával. Azt hiszem, egész jól beleillik ebbe a miliőbe az új kerékpárom, és az, akivé általa változom.

Zeneileg: Amelie Soundtrackról a jó hosszú számok, amikben csak zongora van. (sorszámot nem tudok, mert mindig random hallgatom a cd-ket.)

Monday, April 02, 2007

what the hell is going on?

nekem nincs semmi bajom a világgal, de ugy tunik, most meg a vilagnak van baja velem. errr... egyszeruen nem ertem a korulottem levo emberek viselkedeset. biztos naiv vagyok, vagy nem vettem eszre dolgokat. most meg csak kapkodom a fejem. de mar semmit sem ertek.

Saturday, March 31, 2007

Fringe

Mivel a tanácsosztásból sosem elég, íme egy újabb fejezet. Mai témánk: Hogyan fogyjunk 10 kilót 1 óra alatt?

Először is menjünk el a Fringe Fesztiválra új kerékpárunkkal, lakatoljuk le azt egy tulipánfa tövében, szórakozzunk barátainkkal, majd időközben észrevétlenül veszítsük el lakatkulcsunkat.

Komolyan fogytam az idegességtől vagy 10 kilót, mire bkv-val hazaértem a pótkulcsért, meg visszarohantam. Kb. 4 perc alatt kifutottam tőlem a Stadionokig, ami nem kis teljesítmény. Utoljára akkor adtam elő effajta gyorsított testmozgást, amikor dobogós helyezést értem el a megyei atlétikai versenyen érettségi elott (rekortánon, szögescipőben -----> hú, de baromi régen volt.)

Szerencsére minden jól alakult, örök hálám g-nek!
A nap konklúziója: a barnasör nem is rossz!

Friday, March 30, 2007

csengő

Kaptam ajándékba egy régi csengőt az új biciklimhez! :)))

Nagyon boldog vagyok ám, mert mindenkinek tetszik a paripa. A legtöbben ki is fejtették, hogy pont illik hozzám egy ilyen kerékpár. Mégis csak jó azért, hogy ennyien látnak olyannak, mint amilyen ez a bicikli. Ennél nagyobb bókot nehezen tudnék elképzelni. :)

Tavaszi szünet van.

Tuesday, March 27, 2007

Illemtan

Haladó illemtanlecke, avagy hogyan kerékpározzunk szoknyában (avagy a szomszéd kerékpárja mindig zöldebb)


  1. Szerezzünk egy alkalmas járművet! Előnyben a (felújított) háború előtti modellek.
  2. Szerezzünk egy alkalmas ruhadarabot sic szoknyát! Vigyázzunk, a közhiedelemmel ellentétben lényeges a méret, igyekezzünk olyan szoknyát választani, amely minimum térdig, maximum vádlink feléig ér. (Az ettől eltérő hosszúságú darabokkal könnyen meggyűlhet a bajunk!)
  3. Üljünk fel a kerékpárra.
  4. Hátunkat egyenítsük ki, mellkasunkat toljuk előre, hasunkat húzzuk be, állunkat emeljük fel, lélegezzünk mélyeket, és indulhatunk is!
  5. Menetközben ne essünk zavarba, ha szoknyánk felkúszik combunk mentén. Ez természetes, hiszen kerékpározó hölgyek lettünk.
  6. Ha azonban galád szembeszél-harcba kerülünk, és szoknyánk veszélyesen felkúszik, óvatosan engedjük el egyik kezünkkel a kormányt, és hanyag mozdulattal próbáljuk visszaterelni a szoknyát eredeti poziciójába.
  7. Ne háborodjunk fel, ha az állványokon bambuló munkáslegények utánunk füttyentenek. Ők csak tetszésüket akarják kifejezni a maguk primitív módján.
  8. Kerékpárunkra lehetőség szerint szereltessünk csengőt. Sokkal elegánsabb egy finom csengetéssel hangot adni nemtetszésünknek, mint sűrű jókívánságokkal Argentínába küldeni az illetőt.
  9. Ha kerékpárunk rendelkezik kormányra szerelhető kiskosárral, semmilyen körülmények között ne szállítsunk eme kiskosárban kiskutyát, méretes szobanövényt, horgászbotot, Lehel hűtőszekrényt , mirelit bálnát or else.

folyt. köv.

Monday, March 26, 2007

beckett és a dijoni

Hamm: Did you ever see my eyes?
Clov: No.
Hamm: Did you never have curiosity, while I was sleeping, to take off my glasses and look at my eyes?
Clov: Pulling back the lids? (Pause) No.
Hamm: One of these days I'll show them to you. (Pause) It seems they've gone all white. (Pause) What time is it?
Clov: The same as usual.

(from Samuel Beckett: Endgame)

Beckettel kínzom magam, és eredeti francia erős dijoni mustárt eszem mellé. Csak így magában. Roppant nőies.

Friday, March 23, 2007

just another day without sunshine

Nem készült el a paripám mára, ami eléggé lelomboz. Ráadásul pangás van; mindenki hazamegy, vagy kialussza a tegnapit, vagy nőzik/pasizik, úgyhogy kénytelen leszek egyedül elfoglalni magam. (megnéztem a Les Poupées Russes-t, avagy Lakótársat keresünk 2-t, csak hogy némi kulturális szinezetet is adjak a blognak...)

Ma szégyenszemre (bé)kávéztam (lopott szóhasználat). Régi játékot játszottam közben, nézegettem a 7-esen az embereket, és próbáltam elképzelni, hogy vajon tartoznak-e valakihez, és ha igen, milyen lehet a társuk.

Vajon rajtam látszik-e, hogy nem tartozom senkihez?

szentimentalista vágyak

Ha választanom kellene 10 olyan várost, ahova szeretnék eljutni még életemben, a következők lennének:

Lisszabon, Bordeaux, Nápoly, Dublin, Sevilla, Moszkva, Dakar, Santiago de Chile, Petra, Lima/Jeruzsálem

A legtöbbjét nem tudnám megindokolni. Bordeauxban bort innék, Nápolyban fagyiznék, Moszkvában zongorakoncertre mennék. Szeretnék egyszer sétálni a dublini esőben, és csókolózni Lisszabon hídjain.


Nagy vágyam Granadát látni még egyszer, és magamba szívni a város hangulatát, Londont körbebiciklizni, Brüsszelben dolgozni. És Párizsban élni. Sokáig. Talán örökké.

uruguayo

(a következő kis nüanszot főként Zoli kedvéért postolom)
Tegnap 23 óra 57 perc, Márton utca, Sergio taperíája elött (de hülyén néz ez ki), szóval Sergio bárja elött:

Zoli: És hova viszi a "menyasszonyát"?
Sergio: A Dunához.
Zoli: ¡Ah, qué romántico!
Sergio: ja, meg occsó...

(azt inkább nem írom le, hogy ma mit műveltünk a hajnali 8kor kezdődő Középkori spanyol irodalom a la Vasas fantázianévvel illetett szemináriumon. Ha egyszer alkalmam adódik, beszkennelem, amit alkottunk: Petraféle kocka ló bájos sörényzettel, buborék: ňijajaja, Zoliféle aberrált kakas, buborék: iCuquiricú! iAy perdón! iQuiquiriqú! - nem unatkozunk...)

Saturday, March 17, 2007

vanillincukros

Okozhat-e függőséget a vanillincukor?

Egy par napja minden este lefekvés előtt legurítok egy bögre kellemesen meleg, vanillincukorral megbolondított tejet. hmmm... kéjenc-e vagyok?

Wednesday, March 14, 2007

korhazas

Talan meg sosem ereztem magam ennyira tehetetlennek. Csak alltam a korhaz folyosojan, benultan, es nyeltem befele a konnyeket, amit senkinek se szabadott latnia.

Nem tudom, mit irjak az elmult par naprol. Aprocska mellekszereploje voltam egy csunya esetnek.

Friday, March 09, 2007

tell me baby what's your story

Igy estefele rakattantam a RedHotChilliPeppers-re.

Amugy se vagyok normalis.

22h 54perc - Andrassy (hol mashol)
4 db villogoval kivilagitva (kb olyan voltam, mint egy karacsonyfa) jovok haza a szakado esoben, kozben Bryan Adams-et enekelek. A lassu szamokat atugrattam azert. Nehogy sok legyen a szepbol.

Wednesday, March 07, 2007

Buda elfoglalasa

Ismerkedem Budaval. Ugye mert joforman semmi dolgom nem akadt meg arra, miota kerekparral kozlekedem. A napot a Pasareti Gimnaziumban kezdtem (hospitalni mentem, errol kulon postot lehetne irni, de nem teszem). Utcakereson megneztem, utazasi idot kiszamitottam: 40 perc eleg lesz, 30 perc a Moszkva, onnan csak 3 utca a Loczy, meg tizoraizni is lesz idom. juppi.

Minden elozetes szamitas ellenere Moszkva megvolt 18 perc alatt, meg majdnem buszke is lettem magamra, amikor a Filler utcara kanyarodvan szembesultem a rusnya igazsaggal. Hiba, hogy az utcakereso nem irja ki az utvonal nehezsegi fokozatat. Mire felertem a Filler utca vegeig, majdnem kikoptem a tudom, es 65szor megbantam, hogy a bkv-t orok ellensegemnek fogadtam.

Lefele Morcheeba-t enekeltem, suttettem az arcom a napban, es vigyorogtam ezerrel. Azert szep az elet.

Tuesday, March 06, 2007

az elegancia es a kerekpar

Evek ota foglalkoztat a kerdes, hogy vajon mikent lehetne otvozni boszorkanyos eleganciamat :)) a kerekparral valo kozlekedes irant erzett elkotelezettsegemmel.

(mindig az a bajom ugye, hogy a feltekert gatyas megjelenes nem tul nyero bizonyos helyzetekben... tavaszi pelda: csinos nocis feher bluz, feltekert fekete nadrag, kelloen atlatszo mintas fekete harisnyazokni, bajos fekete-lilas balettcipo, bukosisak, jobb hijan hatizsak, lora fel! vegigszaguld Andrassyn, koruton, Rakoczin, hopsz egy hetesbusz :), Ferenciek teren lovat lekotoz, padon magassarku elokap, nadrag leteker, bukosisak hatizsakba rejt, hatalmas vigyorral szinhazba belep...)

Na marmost. Az igazi tuti egy olyan kerekpar lenne, amin lehetne noiesebb cuccokban, neadjisten szoknyaban is kozlekedni. gondol, gondol... egy jo kis oregnenis, hagyomanyos noi vazas, haboru elotti bicikli leszen a megoldas, elvegre nagyanyaink is jartak szoknyaban. (a kek szoba se johet, elpusztulnek a gondolattol, hogy valaki ellopja azt tolem.)

szoval az ugy folyamatban, mar keszul a draga... ejjj! de jo vilag lesz!

Monday, March 05, 2007

re: a kerekparrol

Nem is ertem, hogy hogy birtam ki, hogy honapokon at megfosszam magam ettol a szabadsagtol.

A mai nappal ujrakezdem guerillaharcom a bekave ellen. Nem nagyon fog hianyozni, hogy reggelente kokadt fejek bamuljak uveges szemekkel a vallam folott elsuhano mozgoreklamot a metron.

Nincs is annal felemelobb erzes, mint amikor reggelente Pachelbel Canonjara szelem at az Andrassyn hompolygo kocsitengert, es a szembejovo futarok es mas elszant lovasok szemeben a sajat szemem csillogasat latom tukrozodni.

Sunday, March 04, 2007

foltos

Tele van a jobb karom lila, kekulo, kek es immaron fekete foltokkal. (Kicsit olyan, mintha eros ferfikez szorongatott volna.) Nem tudom, hogy amugy feltunne-e valakinek, mert turelmetlen ember leven ezt nem varom meg, es mindenkinek eloszeretettel mutogatom.

- Ezt nezd!
- Azt a! Mi a fene ez?
- Áh, csak parbajtorozom.

Valami kejes elvezettel konstatalom, hogy az emberek megdobbennek, es hosiesen bagatellizalom a fajdalmat, amire neha ejszaka felriadok, amikor rafordulok a jobb karomra.

Sunday, February 25, 2007

Hollandia

Hollandia... valahogy jo itt minden most. A korkoros romok teoria igazolodni latszik, valahol megakadt egy ponton az eletem.

Monday, February 19, 2007

nincs

These are hard times for dreamers.

Az a furcsa, hogy nem haragszom. Nem is faj. Kicsit zsibbad a szivem estenkent, mert tudom, hogy megint megbukott a Szeressunk oszinten elnevezesu project, es mar megint ugyanott vagyok, ahonnan indultam. Korkoros romok.

Sunday, February 18, 2007

csodálatos emberi test 2.

Iszonyatos fajdalomkent elem meg a szemoldokszedest. Nem tudom megmagyarazni, hogy miert. Ha mas csinalja nekem, azt meg tulelem valahogyan, de magamnak szinte keptelen vagyok megtenni. Csak es kizarolag akkor vagyok ra hajlando, amikor migrenes rohamom van, es amugy annyira elviselhetetlenul faj a fejem, hogy a falat kaparom. Ilyenkor szinte jolesik egy masfajta iszonyatos fajdalom. Csodalatos az emberi test. Olyannyira konyoruletes, hogy havonta egyszer-ketszer ramkuld egy ilyen elviselhetetlen szenvedessel jaro migrenrohamot, hogy konnyeden, szinte fajdalom nelkul ki tudjam szedni a szemoldokomet.

Jelentem, ma secperc alatt gyonyoru ives szemoldokot varazsoltam magamnak.

Monday, February 12, 2007

az emberi test

Csodalatos dolog az emberi test. Napok ota alig ettem valamit, semmi etvagyam. De a testem tudja, hogy elnem kell holnap is, kell, hogy legyen erom felkelni reggel, ezert tudatalatti allapotban csinaltat velem egy levest, es a felet bekanalaztam mar, mire eszreveszem, hogy eppen eszem. A szivem osszetort, a lelkem a multban barangol, a testem meg ul egy fel tanyer leves felett. Az agyam tudja, hogy el fog mulni ez az allapot. Csak hang legyen es feny. Mas ugyse szamit.