Az utolsó szabad napomon elmentünk reggel Aparecida orvosához a kórházba. Már a váróban mindenkinek bemutatott, mindenkinek elmesélte, hogy ki vagyok, és mit keresek itt, aztán utána bevitt magával a konzultációra is. Először azt hittem, hogy pszichomokusnál vagyunk, ugyanis az első 15 perc azzal telt, hogy összefoglalta, hogy mi történt vele, és persze rólam mesélt. Aztán egyszer csak kiderült, hogy valószínűleg reumatológusnál vagyunk, vagy valami hasonlónál, amikor rátértek a problémák kitárgyalására.
Utána metróval bementünk a centrumba, egy hatalmas sétálóutcába, ahol millió ember mászkált, és persze megnéztük a nagypiacot, ami hihetetlen élmény volt. Utána még mászkáltunk a városban, bár én elég kényelmetlenül éreztem magam, mert megszámlálhatatlan ember volt állandóan körülöttem, és állandóan lökdöstek valamelyik oldalról. Néhány hely ráadásul olyan lepukkant volt, hogy tiszta istenvárosa hangulatom volt.
Első dolgozós napomon rögtön nagyhallal indítottam, három prezentációt nyomtam egymás után Magyarországról, a magyar kultúráról, kajákról. Összesen több mint 7 órát beszéltem, szinte folyamatosan, ami eléggé megviselt fizikailag. Iszonyat sokan voltak, az első két előadáson 10-20-an, a másodikon 40-nél többen. Hihetetlen, mennyire érdeklődőek voltak. Voltak, akik a második előadás után a harmadikra is beültek, hiába mondtam, hogy ugyanaz lesz. Ez kicsit kellemetlen volt nekem, mert rossz érzés volt, hogy ugyanazt mondom, de ők nagyon élvezték.
Utána mindenki egyesével fotózkodott velem, mintha valami nagy sztár lennék, ez nagyon megható volt. Bár legközelebb meg fogom kérni őket, hogy inkább előtte fotózkodjunk, mert a végére mar mindenem folyt, 32 C van.
1 comment:
Hát így jár az, aki remek órákat tud tartani. :)
Post a Comment