paranoid

Támadt egy furcsa gondolatom, miközben hoztam haza a lovat Lajostól.

Mi van akkor, hogyha én igazából egy egyszemélyes reality show egyetlen szereplője vagyok? Például ha be vagyok kamerázva, és egy egész arab ország lakossága naponta nagy izgalommal követi az életem, és arra várnak, hogy mikor dobom fel a tappancsom. A show kitalálóihoz eljutott az a legenda (amit nagyrészt én terjesztek előszeretettel), hogy rajtam nem fognak az autók, és kerékpáron ülve valósággal elpusztíthatatlan vagyok. Ezt megcáfolandó, építettettek számomra egy életveszélyes kerékpárt egy megnemnevezendő szervízben, és mesés vagyonnal rendelkező arab sejkek fogadásokat kötöttek, hogy meddig maradok életben. A show kiagyalói előrelátóan pici gyerekkorom óta megfigyeltek, és úgy alakították az életemet, hogy vad rajongás alakuljon ki bennem a szép elegáns kerékpárok iránt, és a magánéletembe is belenyúltak olyan mértékben, hogy biztosan kapcsolatba kerüljek az adott szervízzel.

Namármost. Véletlenek pedig nincsenek. Az új kerékpár első kerekét nem húzták meg, ergo nálam töltött első napján tönkre ment, én meg kapartam a tapétát, hogy mi a csudáért nem forog az első kerék. Kész szerencse, hogy nem esett ki útközben. Egy héttel később elhagytam a bal hajtókart a Balzac utcában. Hála a jó égnek, hogy nem a szokásos hajmeresztő tempómban haladtam, mert akkor baromi nehezen álltam volna meg kontrás biciklivel egyetlen pedál segítségével. Utóbb kiderült, hogy a középagy nem megfelelő, meg van repedve a villanyak, a lánc nem párhuzamos a vázzal, a villa meg szegénykém el van ferdülve, és amúgy is agyon van strapálva.

Tulajdonképpen olyan kerékpárral közlekedtem, amin nem voltak meghúzva a csavarok, és bármelyik pillanatban darabokra eshetett volna alattam. Kiváncsi lennék, a sejkek szerint mennyi idő alatt purcantam volna ki, ha gondos kezek nem nézik át alaposan a paripát?