félálomban

Nem emlékszem a telefon hangjára.

Arra ébredek, hogy simogatja az arcom, és megcsókol. Lassan nyitom ki a szemem, látom az övét, ahogy engem néz. Nagyon közel van. Mosolyog. A vállába kapaszkodom, magamhoz húzom, a szám az övét keresi.
'mennem kell' - mondja.

Még mindig a száját keresem.
'ez most álom, vagy éppen ébredünk' zúg a fejemben.

'maradj, ne kelj fel! aludj még!' mondja.

Persze felkelek. Kócosan, mezítláb kísérem az ajtóig. Hideg a kő. Átölel. Lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Beletúrok a hajába. Nevet a szeme. Megcsókolja a nyakam. Magához szorít egy kicsit, én becsukom a szemem, és magamba szívom az illatát. Bárcsak szorítana erősebben. Amilyen erősen csak tud.
'este hívlak' - mondja.
Akarok mondani valamit, de nem nyílik a szám.

Visszafekszem az ágyba. Libaszőrös leszek, ahogy a paplan a karomhoz ér. Kicsit olyan, mintha itt lenne még. Kinyújtom a lábam a takaró alatt, és elalszom újból.