ezt is túléltük

A legnehezebb részen már túl vagyok, megkaptam az oltásokat.

A legutóbbi vérvételnél már a váróban sikerült elájulnom például. Utóbb kiderült, hogy ez egy nagyon jó taktika volt részemről, rögtön jött két helyes ápolófiú, akik bevittek erős karjaikban betessékeltek a szobába, lefektettek egy ágyra, egyet néztem jobbra, egyet balra, aztán már meg is voltunk. Utána még hoztak egy kis meleg ovisteát is. Kifele már a saját lábamon mentem, mondjuk égett is a pofám valamelyest, amikor hallottam, hogy a még mindig a sorban várakozó anyuka még mindig azt magyarázza az ötéves Pannikának, hogy mi történt szegény nénivel.

A mostani oltáson szerencsére nem ájultam el. Az oltóközpont nagyon kis barátságos hely volt - szemüveg nélkül. Tele volt a váró mindenféle brosúrával, és ilyen-olyan színes olvasnivalóval. A sokk akkor ért, amikor előástam a szemüvegemet, és megnéztem, hogy miről szólnak. Mondjuk nem tudom, mi másra számítottam. A kis papírokon a legszörnyűségesebb, halálos harapású/szúrású/marású/nyalású kígyófajok, pókok, hüllők és mindenféle csúszómászók rendkívül részletes leírása tárult a kíváncsi érdeklődők elé, képek nélkül szerencsére, de akkor is. Ezen kívül, a világ legkegyetlenebb, legijesztőbb betegségeiről is voltak kis tájékoztatók, mindenre kiterjedően. Én kitettem volna a tizennyolcas karikát az összesre.
 
Mire sorra kerültem, úgy éreztem, mintha vagy 7 különös trópusi betegség minden összes létező tünete kijött volna rajtam, elgyöngült lábakkal vonszoltam be magam a doktornőhöz. Kedvesek voltak nagyon, javasoltk néhány oltást, én persze rögtön mindenre kértem. Nem rossz üzletpolitika, kéremszépen. Ha lehetett volna, szerintem a bolygó összes nyavalyája ellen beoltatom magam azonnal, kerül, amibe kerül, fáj, amennyire fáj.

Csak itthon tűnt fel, hogy az összes csúszómászós meg betegséges papír azzal a mondattal kezdődik, hogy hazánkban nem honos/hazánkban nem elterjedt. Lehet, hogy az itthon.hu szponzorálta a szórólapos projektet?