Wednesday, May 11, 2011

otthon

Egy ideje megvonom magamtol a zindext, anelkul is eleg honvagyam van mar, jobb azt nem tudni, hogy otthon kisszoknyas ido van, kinti borozos, meg andrassynfagyizos. Az utolso otthoni napomon volt az elso tavaszi nap, emlekszem, hogy rovidujjuban mentunk kajalni a koreai nenihez utoljara. Eh, szerintem direkt volt szep ido, hadd fajjon a szivem itt a del-amerikai oszben.

Ma gyozott a bennem lako kisordog, es megneztem a zindexet. Nem kellett volna, csupa elszomorito hir volt.

Mi lett a Margit hiddal vegul? Mondjuk en mar telen is lattam, hogy jarda is alig lesz, nemhogy bicikliut.

Tuesday, May 10, 2011

Ciki

Skacok, Argentínába is eljutott a mi hiperszuperjó új alkotmányunk  (újj alkotmányunk a sportnagypapa keze nyomán) híre, itten köremailekben küldözgetik az emberek, hogy mi megy otthon nálunk.

Ennél már csak az jobb, hogy Chilében hazánk nemeskeblű leányára, cicciolinára asszociálnak a népek Magyarország hallatán, nemkicsit égett a fejem. Mondjuk Brazíliában legalább Puskás Öcsit ismerik, meg azt is mondta nekem valaki, hogy valaha a Honvéd volt a legjobb focicsapat a világon (amivel kapcsolatban nem tudtam állást foglalni).

Buenos Aires - második nekifutásra

Na szóval, elhagyott az ihlet, és nem tudtam mit írni napokig. Bekebelezett Buenos Aires, na, őszintén. (Nem, nem pasiztam be). Nem akarok semmi nyálasat és szupergiccseset írni, mást meg nem tudnék. Ilyeneket, hogy szépek a parkok satöbbi meg teljesen fölösleges leírni, mert semmit se mondanak el.

Igazán nekem való hely ez. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Kicsit Barcelona, kicsit Párizs, igen, és határozattan Budapest. Nagyon. Budapest megbolondítva egy kis latin spiritusszal, megspékelve egy kis káosszal, mert az van itt rendesen. Tele van a város régi olasz kocsikkal, minden sarkon van fiat600-as, ami olyan, mint a pici fiat500, csak kicsit teltebb. Haha, és van egy csomó kispözsó is, ami mindig megmelengeti a szívem.

A városi közlekedés tragikus, bár nagyon olcsó. A vonaljegy 40 Ft-ba kerül, amikor megtudtam, el se akartam hinni, és tutira vettem, hogy rosszul számolom át a pénzt. A buszrendszer abszolút kaotikus, egy csomó privátcég üzemeltet különböző vonalakon buszokat. Nincsenek megállók, minden busz máshol áll meg, és ezt csak egy 40x40 centis matrica jelzi, amit olyan magasra ragasztanak fel lámpaoszlopokra, hogy odáig fel se látok. A buszjegy ára a sofőr kedvétől függ, meg a szoknyám hosszától leginkább. Menetrend nincs, a busz akkor jön, amikor jön (kivéve akkor, amikor nem jön, mert olyan is van ám).
Az égvilágon senki nem biciklizik, zebrák elvétve vannak, de a gyalogosoknak szinte sehol nincs lámpa, figyelni kell a párhuzamos autós zöldet.

Tuesday, May 03, 2011

Time

Az időkülönbség Magyarország és Argentína között 5 óra. Ha valaki azt mondja, hogy reggel felhív, tutira nem hív 1400 előtt, a délutáni randi 1800 utánt jelent, az este 2200-kor kezdődik, és az éjszaka nem ér véget 0700 előtt.

Chiléről tömör és velős összefoglaló gyorsan

La Lenga
Valdiviában egy hetet voltam, nagyon kedves családnál, akik sok helyre elvittek, sokféle kaját és italt kóstoltam, voltam evezni, családi ünnepen, halpiacon, botanikus kertben. Utána másfél napot voltam Concepciónban, egy nem eszperantista családnál. Concepción egy hatalmas város, amit tavaly összedöntött egy földrengés. Nem kellett sokat kérdezősködnöm, mert nagyon sokat beszélnek a mai napig róla az emberek, és mindenhol látszanak a romok a városban. A legdurvább egy tizeniksz emeletes lakóház volt, ami ledőlt, és úgy, ahogy volt otthagyták, rádőlve félig a szomszéd épületre. Olyan volt, mintha előző nap történt volna, annyira ledöbbentem, hogy még fotózni se fotóztam le (meg amúgy se akartam bunkó gringó katasztrófaturista lenni, úgyhogy nem fotóztam romokat végül.) A tengerparton ebédeltünk egy La Lenga nevű hosszú étteremsoron, amit a halászok feleségei üzemeltetnek.

Az utolsó napokat Santiagóban töltöttem egy fiatal párnál (akiket 25-nek gondoltam mentalitás és minden alapján, aztán kiderült, hogy 40 körüliek), nagyon klassz volt. A lányzó kölcsönadta a biciklijét (Mariposa – Pillangó nevű gyönyörűséges ezüst paripa, kosárral), úgyhogy azzal kóboroltunk a városban egy Dani nevű velem egykorú eszperantista sráccal, aki szinten nagy városi biciklis. (erről külön poszt lesz). Esténként baromi sokáig dumáltunk mindenféléről, a jó borok és az azonnali kölcsönös szimpátiának köszönhetően nagyon sok szívközeli témát is érintettünk, én persze ki is borultam rögtön, és az első ott töltött estémet kapásból átsírtuk kollektíven mind.

Ami egy kicsit nehéz ebben az utazásban az az, hogy nagyon sok emberrel találkozom, a családoknál rövid időt töltök, tehát nincs lehetőség korrigálásra. Állandóan formában kell lennem, külsőleg és belsőleg is, ami fárasztó. Egy ideje nagyon egyedül éreztem magam, amin különböző persze egyszerre történő dolgok csak tovább rontottak, és úgy éreztem, hogy mindenféle értelemben nagyon messze vagyok mindenkitől. Amikor aztán első este dumáltunk, kibukott minden, és nagyon hálás voltam, hogy meghallgattak. A feléig se jutottam, már mindenki sírt körülöttem. Azt hiszem, akkor este nagyon sokat tanultam.

Santiago két keréken

Volt szerencsém pár órát nyeregben tölteni Santiagóban, szerencsére még élek, bár nem sokon múlott. Ha biztosítós lennék, tutira extrém sportos biztosítást köttetnék mindenkivel, aki nyeregbe száll itt. Mázlim volt, hogy nem egyedül vágtam neki a városnak, hanem egy tapasztalt városi közlekedővel, mert tutira kivasaltak volna. Bicikliutak hébe-hóba vannak, sok helyen nincsenek összekötve, ott járdázni kell. A bicikliúton haladónak semmi szín alatt nincs elsőbbsége, amit hamar tapasztaltam, mert valóban kivasalnak, ha nem állsz meg. Nincs udvariaskodás. Továbbá, a gyalogosok sokkal birkábbak, mint a Váci utcában sétáló japán turisták, simán beugranak a biciklisek elé, az autók pedig tök nyugodtan haladnak a járdán külön elkerített (!!) bicikliutakon.

A belvárosban szinte mindenhol egyirányú, vagy nagy zöld füves izével kettéválasztott utak vannak. Ha nincs járdás bicikliút, akkor a menetirány szerinti bal (!) oldalon van egy 1 méter széles sáv, amit kétirányú bicikliútként kell használni, ami azt jelenti, hogy ha jön szembe valaki, akkor simán összeakad a kormányotok, tehát ki kell térni az útra. Amúgy a jobb sáv nagyon sokszor buszsáv, és a biciklisek kivétel nélkül mind az autók bal oldalán, a bal oldali sáv legszélén közlekednek, ami nekem nagyon furcsa volt, de lehet, hogy csak megszokás kérdése.

Csak hogy tudjátok,

Chilében nem legális az abortusz, semmilyen formában.

A nevekről (hispanisták ugorjanak a következő track-re)

Mintahogy a spanyolajkú országokban (Argentínát leszámítva) mindenhol kb., Chilében is két vezetéknevük van az embereknek, elöl az apai név, másodiknak az anyai. Ezen kívül minimum két keresztnevük is van, így képtelenség egy szuszra bemutatkozniuk (itt mindenkinek beugrik szerintem a nincs kettő négy nélkül című fergeteges bud spencer film). A keresztnevek nagy része a kereszténység erőteljes befolyásáról tanúskodik, és most nem csak arra gondolok, hogy bibliai neveket használnak, hanem arra, hogy teljesen elfogadott és hétköznapi keresztnév pl. a Jesús (Jézus), az Inmaculada (Szeplőtlen) vagy a Concepción (Szeplőtlen fogantatás). Külön vicces, hogy a Concepción női névnek van egy olyan itteni becéző alakja, hogy Concha, ami a spanyolországi spanyolban női nemi szervet jelent. Hát izé. Az már csak hab a tortán, hogy a női és férfi keresztnevek tetszés szerint mixelhetőek, a José María név férfit takar, a María José nőt.

Sunday, May 01, 2011

Segitsetek

Ugy nez ki, hogy foznom kell, sok embernek. Magyart. Vagy olyat, amit el lehet adni magyarkent. Itt beszerezheto alapanyagokat tudok csak felhasznalni (hacsak nem kuld valamelyikotok egy csomag pirospaprikat DHL-lel). Tippeket szeretnenk kerni. A porkolt lenne a kezenfekvo, de nem tudom, hogy lesz-e egy fel napom fozocskezni. A rakott krumplit elvetettem, mert usse lehet rendes tejfolt kapni. Ja, meg valami edesseget is leccilecci. Magyart. Varom a tanacsokat a kommentekben.

(Ja, ez nem egy statisztikajavito marketing fogas, meg nem is arra iranyul elsosorban, hogy aktivizaljam a nepes olvasotabort, hanem tenyleg kerdezem!)

Koszipuszi

Saturday, April 30, 2011

Vegre

Itt vagyok Buenos Airesben, hihetetlen erzes. Ennyi evnyi koborlas utan megerkeztem vegre. Es sokkal sokkal olyanabb, mint amilyennek kepzeltem!

Wednesday, April 27, 2011

Avagy miért ne vegyetek utazási irodában repülőjegyeket

Nahát élek még, csak kicsit sűrűsödött a program, meg problémamegoldok éjjel-nappal. Valdivia nagyon nagyon jó volt, a család mindenféle programot szervezett nekem, mindenfélét ettünk-ittunk, kirándultunk, eveztem. Olyan puhány lettem, 30 perc evezés után olyan izomlázam lett, hogy másnap a fogmosáshoz se bírtam felemelni a karom, hát nem igazán vagyok karizmatikus (ez valami Hofi-poén volt, nem? vagy irigyhónaljmirigy, eh). Majd lesznek képek meg leírás meg minden. Majd.

Utána Concepciónban voltam másfél napot (most indulok mindjárt Santiagóba), ez az a város, amit ledöntött a földrengés tavaly, írok erről is mindenképpen, amint levegőhöz jutok.

Repülőjegy ügyben az van, hogy egy hét huzavona után hétfőn jött az email a magyaroktól, hogy valóban szar van a palacsintában (elnézést, a dolog borzasztóságát figyelembe véve ez egy enyhe kifejezés, tényleg, gyerekek meg úgyse olvassák a blogot), és tényleg nincsenek meg a jegyek. Namármost mivel Húsvétkor megáll az élet, és a hétfői munkaszüneti nap után további 4 nap szükséges általában ahhoz, hogy az alkalmazottak magukhoz térjenek, azért gondolom kedden ezért nem jött válasz, de már a szerdai munkanap oroszlánrésze is tovaszállt kis hazánkban, én meg itt lógok a levegőben szilárd, emészthető infók nélkül.

Valami kavar volt, állítólag ki kellett cserélni anno a Sao Paulo-Santiago jegyemet, és akkor sikerült valahogyan eltüntetni a repjegy többi részét, tehát a PM-Santi, Santi-Buenos Aires, Buenos Aires - Sao Paulo, SP-Brasilia részeket, és bele se merek gondolni, de lehet, hogy a SP-Budapestet is. Ez egy csöppet érzékenyen érint, mivel 5 éven át spórolt pénzem van a jegyekben. Állítólag vannak innen buszok Buenos Airesbe, nem is olyan drágán, 35 óra utazással, de nem tudom, hogy Budapestre felé járnak-e. Sanda gyanúm, hogy nem.

Plusz az is bosszant, hogy megvetették velem ezt a csomó repjegyet otthon, mondván, hogy itt életveszélyes ilyen szőkén (nem az értelmi képességeimre célozván ezzel) buszozgatni, ami úgy baromság, ahogy van, mert a buszok sokkal jobbak, gyorsabbak, kényelmesebbek, biztonságosabbak, mint otthon, egy rakat pénzt tudtam volna megspórolni, a kilókról nem is beszélve. Ja, merthogy jobban figyelek a kilóimra, mint Kate Moss, mivelhogy 23,5 kg-val érkeztem a megengedett 23 kg helyett, ezért azóta csak olyan dolgokat engedtem magamnak megvenni, amit magamon (értsd a testemen) tudok szállítani, mert a bőröndöm fullkilós.

Grrrrrrrrrrr!

Friday, April 22, 2011

az élet szép, sálálá sálálá

Tegnap voltam végre futni (először, amióta Dél-Amerikában vagyok), ami felettébb jótékony hatással volt (főként) a lelki egyensúlyomra, mert az elmúlt pár napban igencsak elanyátlanodtam. Cudar világ van a világ ezen felében. Ma akkora vihar volt, hogy mire reggel felkeltem, kidöntötte a szél a bejárat elé a ház előtti fát, az elektromos áram eltűnt egész napra (!!!), és úgy szakadt az eső, hogy szinte az utca másik oldalára nem lehetett átlátni. Az időzítés mondjuk nem rossz, második napja fáj annyira a fejem, hogy az őrület határán vagyok, tegnap konkrétan egy egész napot ágyban töltöttem szinte, és fájdalmamban a tapétát kapartam. A két áthányt éjszaka után megfordult a fejemben, hogy szólok a háziaknak, hátha tényleg van valami bajom, nem csak a szokásos, de mire hazajöttek délután, ivó- és evőképes állapotba kerültem, így aztán letettem arról, hogy fölöslegesen megrémítsem őket, és inkább nem szóltam.

Mivel áram híján se internet, se számítógép, se villany, se semmi nem volt ma egész nap, így gondoltam délután, hogy bemegyek a városba fényképezni (merthogy múltkor nem vittem a kártyát a gépbe...), ami egy felettébb okos ötlet volt, főként normális cipő és esőkabát nélkül. A kocsiból néztem, hogy az emberek mind esernyő nélkül mászkálnak az esőben, aminek rögvest megértettem az okát, amint kiszálltam, ugyanis olyan irdatlan szél fújt, hogy alig bírtam megállni a lábaimon. Persze azért elszambáztam a szabadtéri halpiacig, amit a csodás idő tiszteletére néhány ponyvával betakargattak. Alatta ugyan nem esett az eső, de olyan istentelen erővel rázta a szél a ponyvákat a fejünk fölött, hogy halálfélelmem volt.

Most tudtam meg, hogy 1 órája kb. volt a közelben egy 4.7-es erősségű földrengés. Pont a földrengésekről dumáltunk este, és még gondoltam is, hogy olyan gyakran fordulnak elő, hogyha mázlim van, még pont belekóstolhatok egybe. Nagyon rákattantam a témára, és egy csomót kérdezősködtem, hogy mit kell csinálni, meg milyen érzés, meg, hogy a kicsiket honnan lehet felismerni. Azt mondták, hogy a nagyon piciknél kicsit szédül az ember, és hányingere van.

Hogy további kalandok is legyenek, az is kiderült, hogy nincsenek érvényes repülőjegyeim, merthogy állítólag a magyar irodában valamit rosszul cseréltek ki, és a chileiek szerint elúszott az összes meglévő jegyem, szóval még az is elképzelhető, hogy itt maradok, na az lesz csak igazán izgi.

Wednesday, April 20, 2011

viva la vida locaaa

12 évet kellett várnom arra, hogy újra lássam ricky martint képernyőn! Wow!! Csak hogy irigykedjetek, olyan országban vagyok, ahol a boltokban és utcán lady gaga helyett ricky martin, juanes és shakiraaa szól. Tegnap este néztük az itteni csajokkal a top10-et az mtv-n, és mind a 10 dal táncolható zene volt!! :))))))) egy pár amerikai importzene volt azért, de feliratozták a szöveget spanyolul. (más kérdés, hogy nem tudom hánynak a szövegét volt érdemes lefordítani...)

JÁTÉK!!!!


Aki először kitalálja, hogy mi látszik a képen, az vendégem otthon egy pohár bármire, amikor (khm, ha) hazamegyek. Tippelni a bejegyzés alatt kommentelve lehet (a commentre kattintván)!

és akkor nézzük a piszkos anyagiakat

Kis kitérő az árakról. (Brazíliában soha nem vettem semmit képeslapokon kívül, ezért nem figyeltem az árakat, és amúgy is olyan bonyolult lett volna átszámolnom, hogy nem fárasztottam az agyam fölösleges matematikai műveletekkel). Amikor először láttam árakat, megörültem rögtön, mert minden kb. olyannak tűnt, mint nálunk. Igazából ha pontosan annyi lett volna minden forintban is mint pesóban, akkor se panaszkodtam volna, akkor kb egy középmagas budapesti árfekvés lett volna. Amikor kiderült, hogy 1 forint kb. 3 pesót ér, nagyot csodálkoztam, mert harmadolva az árakat bizony minden eléggé barátinak tűnt rögtön (habár az ittenieknek így is drága minden.)

Néhány példa. A szállóban kb. 3000 Ft-ot fizettem egy éjszakáért reggelivel együtt. A puccos étteremben egy sült lazac (akkora volt, mint a tenyerem kétszer) és egy pohár bor borravalóval együtt kevesebbe került, mint 2300 Ft.  (inkább nem számolom át bigmacre) Egy négyórás buszozás (majd nézek hozzá kilométert) kb. 1000 Ft szupi emeletes busszal. A gyümölcsök-zöldségek nevetségesen olcsóak, ha az árak forintot jelölnének, akkor is nagyon olcsó volna, harmadáron meg egyenesen hihetetlen. (a gyümölcsök kilónkénti ára 100-200 Ft körül mozog).

Na és akkor egy csipet nyelvészkedés

Öröm itt a spanyolt használni. Az emberek türelmesek és kedvesek, valamint értékelik azt, hogy idejövök a világ másik felén lévő furcsanevű országból, és Cervantes ékes nyelvén szólok hozzájuk. Megtudtam, hogy a turisták nagy része amúgy angolszász országokból jön, és max egy joszojámerrrikánou-ig megy a társalgás, ami mellett, valljuk be, azért labdába tudok rúgni. Hogy ne hassak teljesen úgy, mintha most léptem volna ki a Nieblából, igyekszem kicsit leharapni a szóvégi s-eket és kicsit andalúzosra venni a figurát.

Már egész köteg chilei szlenget és tipikus szót tudok, amik között vannak egészen viccesek és érdekesek is. A fizet igére például a cancelar-t használják, ami az anyaországban, és egyébként több nyelven (lásd angol) a törölni, nullázni szót jelenti. Nem kicsit néztem értetlenül, amikor a buszsofőr negyedszer próbálta meg elmagyarázni, hogy a jegyet leszálláskor kell töröltetnem.

Aztán. Chilében a sztenderd ismerkedő kérdések között legelöl szerepel mindig, hogy van-e pasim (ez kb. olyan, mint Brazíliában a focicsapatos kérdés, tehát mindenki megkérdezi, kortól, nemtől és társadalmi hozzátartozástól függetlenül.) Namármost. Itt nagyon kifinomult rendszer van a szerelmi kapcsolatok kifejezésére, külön szavak vannak a vőlegényre (komoly kapcsolat) – novio, a pasira (lazább kapcsolat) – pololo és a már alakuló, de még nem hivatalos kapcsolatra (amit speciel elfelejtettem, de majd beírom, ha megtudom.)

Bénázás Chiloe szigetén

Az elmúlt másfél napot egy Chiloe nevű szigeten töltöttem, ami nagyon aranyos volt. Nagyon élveztem a függetlenséget, egy kis szállóban szálltam meg, és érkezés után rögtön meg is ragadtam az alkalmat, hogy elmenjek egy étterembe. Sikerült egy elég jó helyre beülnöm, nagyon vonzó volt az étlap, kb. 5 oldalnyi tengeri izével (ahogy megfejtettem a nevek alapján, minden volt, ami a tengerben megtalálható, a Titanic roncsait leszámítva), 5 oldalnyi mindenféle döglött szárazföldi állat húsával, 2 oldalnyi olasz kajával és néhány zöldséges izével, meg persze 1 oldalnyi különféle szendviccsel.

 Vacsora és némi bóklászás után visszatértem a szállóba, ahol nem bírtam kinyitni a szobám ajtaját. (A kulcsok örök ellenségeim, van, hogy a saját lakásom zárait se tudom kinyitni…) A hostelfiú kedves volt, rögtön segített, és elmagyarázta, hogy ne fordítsam rá kétszer, mert akkor bezony beragad a zár. Ez el is jutott a szőke agyamig, még eszemben is volt éjjel, amikor lefekvés előtt kimentem fogat mosni. A probléma akkor kezdődött, amikor visszatérve a csukott ajtó előtt konstatáltam, hogy fogalmam sincs merre kell fordítani, hogy nyíljon. És persze hogy a másik irányba próbáltam, így ügyesen blokkoltam a zárat. Átfutott egy pár nem éppen vidám gondolat az agyamon, egy pólóban és egy bugyiban álltam a folyosón, egy fogkefével és egy fogkrémmel a kezemben. Mivel az erőszakoskodás nem enyhítette meg a zár szívét, csak álltam, és próbáltam valami viccesre gondolni, hogy elűzzem a közelgő pánikfelhőket, aztán a poén kedvéért párszor elismételtem, hogy szezám tárulj, amire csodák csodájára ki is tárult… a hátam mögött lévő ajtó, ahonnan röhögve előjött a hosteles fiúka. Persze éjjelre már nem mertem magamra zárni az átkozott ajtót, így aztán betettem a párnám alá az útlevelemet és a bankkártyáimat, és szegény laptopomat magamhoz ölelve aludtam.

Másnap átmentem busszal egy másik városkába, meg elmentem fotózni a vízbe épített, falábakon ácsorgó házakat, ami persze nem ment, mert ahhoz, hogy látszódjon valami, a tenger közepén kellett volna csücsülnöm egy csini csónakban. Képeket itt találtok. Délután előadást tartottam az eszperantóról a helyi kultúrházban egy marok nagyon lelkes résztvevőnek – spanyolul!!! Nagyon szuper érzés volt, azt hiszem, lassan eljutok arra a szintre, hogy elhiggyem, hogy tudok azért spanyolul. (Tudom, mindig ez a rohadt kishitűség, idén karácsonyra majd kérek egy kis önbizalmat).



Monday, April 18, 2011

Egy jó tanács máskonnektorú országba utazóknak

NE csak egy darab átalakítót vegyetek (vagy legalább vigyetek mellé egy elosztót). (az már egy új sztori lesz, hogy amit hoztam, ráadásul használhatatlan volt, mindaddig, amíg le nem fűrészeltünk róla pár fölösleges műanyagizét, hogy be lehessen dugni rendesen, amit be kell, merthogy először azt se lehetett.)

Nem kis kihívást jelent mindent mindig feltöltött állapotban tartanom, pedig nincs sok áramzabáló vackom. Mindösszesen egy laptop, egy telefon, egy zümmögős fogkefe, egy fényképezős aksi, és néhány tölthető elem (amit jogom van tölthető elemnek, és nem aksinak hívni, mert nő vagyok - és még szőke is). Namármost, a laptop 7 óránként, a telefon 48 óránként, a fogkefe kb. 200 óránként, a fényképezős aksi és az elemek abszolúte random módon igényelnek töltést, tehát a játék nem olyan egyszerű ám, mintahogy azt a nyájas olvasó (meg én először) gondolná.

Így néha övönaluli döntésekre kényszerülök, avagy telefon vs fényképező, laptop vs fogkefe, mp3-lejátszó vs fényképező, merthogy egy lukban csak egyet lehet tölteni.

képek!!

Anyának meglepi, lettek végre képek! (egy hónapja mondogatja, hogy legyenek) Ha lesz sok sok időm beteszek utólag is képeket, hadd örüljetek!

La isla de Chiloe, Castro

Nahát annyira belejöttem itt Dél-Amerikában a piacfotózásba, hogy a végén azt fogjátok hinni, hogy kezdem élvezni (pedig nem, na jó, egy kicsit). Újabb sorozat a Puerto Montt-i piacról, benne horrorfilmbe illő kockákkal szegény szürkeszemű halakról, szigorúan hidegvérűeknek! Képek itt


 Közben továbbálltam, jelenleg Chiloe szigetén vagyok, Castro-ban, délután érkeztem busszal és naaagy komppal. A városka közepén dobott le a busz, nagyon megörültem, mert az utcanév stimmelt, a szálló a 965-ös szám alatt található. Na mármost a busz a 654-nél tett ki. Fel is kötöttem a gatyámat rögtön, hogy órákat fogok battyogni, amíg lesétálok röpke 300 házat, amikor is 3 perc séta után már a 800-asok közepén jártam, és kb. 5 perccel később már a szálló előtt voltam. Még nem jöttem rá, hogy milyen logika alapján követik egymást a házszámok, az emelkedő sorrenden kívül, de holnap feltétlenül utánajárok. Gyerekkoromban imádtam a sorozatos logikai feladatokat, életemben az első jelszó, amit kitaláltam az iskolai számítógépes rendszerhez a Fibonacci szó volt. :)