Tuesday, June 05, 2007

nincs

Egy ideje cél nélkül lézengek csak a térben. Elfújom a gyertyát, amit esténként magunknak szoktam gyújtani. Letörlöm a szemem alól az elkenődött feketét. Végigfuttatom az ujjamat a pohár szélén, ahol a szája érintette.

Most, hogy nincs, most érzem csak igazán, hogy milyen jó, hogy van.

Wednesday, May 30, 2007

tanulós post

fele királyságomat most egy gyümölcsrizsért. olyanért, amit a westend aljában cinálnak a törökök. jujha...

Saturday, May 26, 2007

félálomban

Nem emlékszem a telefon hangjára.

Arra ébredek, hogy simogatja az arcom, és megcsókol. Lassan nyitom ki a szemem, látom az övét, ahogy engem néz. Nagyon közel van. Mosolyog. A vállába kapaszkodom, magamhoz húzom, a szám az övét keresi.
'mennem kell' - mondja.

Még mindig a száját keresem.
'ez most álom, vagy éppen ébredünk' zúg a fejemben.

'maradj, ne kelj fel! aludj még!' mondja.

Persze felkelek. Kócosan, mezítláb kísérem az ajtóig. Hideg a kő. Átölel. Lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Beletúrok a hajába. Nevet a szeme. Megcsókolja a nyakam. Magához szorít egy kicsit, én becsukom a szemem, és magamba szívom az illatát. Bárcsak szorítana erősebben. Amilyen erősen csak tud.
'este hívlak' - mondja.
Akarok mondani valamit, de nem nyílik a szám.

Visszafekszem az ágyba. Libaszőrös leszek, ahogy a paplan a karomhoz ér. Kicsit olyan, mintha itt lenne még. Kinyújtom a lábam a takaró alatt, és elalszom újból.

Thursday, May 24, 2007

képtelenség

Egyet hagytam benne, ahhoz semmi közöm, vagyis nagyon összetett, hogy mégis miért van hozzá baromi sok közöm.

Majd írok a szoknyásról is, de nehéz szavakat találni.

Wednesday, May 23, 2007

kezdődik a vizsgaidőszak

Újfent sikerült bizonyítanom, hogy ha valamihez nagyon értek, az a szarkavarás, avagy sikerült tegnap megint vihart kavarnom egy kiskanál vízben.

Az egész amiatt történt, mert nem mertem felhívni. Nem mertem felhívni, hogy ne lássa, hogy képes vagyok leülni a körúton, és sírni egy szarkis defekt miatt. Az azért hozzátartozik, hogy a szarkis defekt csak egy volt a sok sok más mellett, ami régóta van, és halmozódik. Például az, hogy nincs már szép fekete biciklim, és megkaptam spanyolszakos pályafutásom második kettesét, és el vagyok anyátlanodva nagyon, és nem voltam otthon másfél hónapja, és olyan csúnya a bőröm, hogy lassan egy zsákban merek csak emberek közé menni, és és és... Az azért hozzátartozik, hogy a szarkis defekt volt a legkönnyebben és leggyorsabban orvosolható a felsorolt problémák közül.

Aztán akkor rájöttem, hogy tényleg hülye vagyok, és túlbonyolítom a dolgokat, amikor az, akit nem mertem felhívni, nevetett, magához ölelt, és azt mondta, hogy legközelebb nyugodtan hívjam fel, ha bármi baj van.


És itt maradt, mert biztos tudja már, hogy akkor vagyok a legeslegboldogabb, amikor mellette ébredek fel.

Sunday, May 06, 2007

formában vagyok

Fennvoltam 2-ig, aztan most fennvagyok 5-től. Szenvedek a A review of types of light verbs című előreláthatólag fergeteges sikerű művemen. Még nem keseredtem el, de már érzem, hogy tutira nem lesz ez készen 9-ig.

Hozzáteszem, hogy csak most, ebben a szent pillanatban vettem észre a handouton szereplő legfontosabb információt:

Deadline: Any time between Monday May 7 and Thursday May 10. The new regulations prohibit extension.

Ó, hogy az a... és nem dobom el most a klaviatúrát, és fekszem vissza aludni még két órát, mert bazira nem érdemlem meg. khm... vagy mégis? vigyetek el innen messze

sóhaj sóhaj

http://www.youtube.com/watch?v=8TZgjXn4FT8

Jó lenne semmire se gondolni most.

Saturday, May 05, 2007

Hangot is

És akkor már legyen hang is, ha már egyszer csak hang legyen és fény.

http://www.youtube.com/watch?v=5aKO0vJL2hs&mode=related&search
és
http://www.youtube.com/watch?v=gYrmRswIVoU

A klippek bődületesen rosszak, inkább csak hallgatni tessék. Nekem ezek most nagyon. Sőt nagyon nagyon.

Friday, April 27, 2007

emlék

Tegnap véget ért párbajtőröző villámkarrierem.

Nagyon bánt az egész. Én, aki amúgy nem szoktam, megint megfutamodtam valami elől. Van persze ezer magyarázatom rá (pici és lassú vagyok hozzá, nem pihentet, nem szeretem, ha megszúrnak, nem szeretem, ha megszúrok mást, etcetera), de igazából megint feladok valamit.
Szomorú vagyok, mert eszembe jutott az a nap, amikor lélekben feladtam a biciklizést. (az más kérdés, hogy utána még hónapokig versenyeztem, sőt, nem sokkal utána lettem ezüstérmes a dél-holland bajnokságon, ami egész biciklis pályafutásom legszebb és legemlékezetesebb eredménye.)

Egy áprilisi napon volt, 4 évvel ezelőtt. Rémlik, hogy hatalmas eső volt aznap. Delft-be mentünk, a híres utcai 1 km-es versenyre. A csapatból csak engem vittek és Renitát. Renita egy Ausztráliában nevelkedett holland lány volt. Vöröses seszínű hajjal és bazi sok szeplővel. Pont az a típus, akit soha az életben egyetlen férfi sem fog feleségül venni, mert nem. Nagyon sokat edzettünk együtt, legtöbbször kettesben. Nekem furcsa volt, mert előtte sosem edzettem egy lánnyal sem. Így utólag visszagondolva, nem szerettem őt; eléggé feszélyezett, hogy állandóan az én akkoriban még csírájában sem létező szexuális életemről faggatott, és azt a 10 évvel több élettapasztalatát, ami volt, arra használta, hogy jóslásokba bocsátkozzon arra vonatkozólag, hogy melyik biciklis sráccal fogok először randizni. Pedig tudta nagyon jól, hogy egyikkel sem, mert akkor még abban a biztos tudatban éltem, hogy soha senki más... na jó ezt hagyjuk.

Az 1 km-es verseny fődíja egy gyönyörű szép pályaváz volt. Márkára nem emlékszem, hófehér volt, csodálatos, és pici. Egész bemelegítés alatt róla áradoztam Renitának, akit nem igazán érintett meg a lelkesedésem. Az egész csapatban mindenki tudta, hogy pályázni szeretnék. Nem múlt el edzés anélkül, hogy Joop-pal, az edzőmmel (aki mellesleg olimpiai bajnokot nevelt saját lányából) meg ne ígértettem volna, hogy elvisz Amszterdamba, a fapályára - ahova aztán nem jutottam el végülis.

Tudtuk, hogy az 1 km-es táv gyilkos lesz. Mi voltunk az abszolútesélyesek Renitával. Kettőnk közül én indultam előbb. Joop azt a tanácsot adta verseny előtt, hogy ne taktikázzak, rakjam nyélen végig. Hosszúsprinter voltam, 600-700 méternek mennie kellett, a végén meg majd visz a szivem meg a lendület.

Elindultam. 500 méterig csodálatos volt. Láttam magam a Millin, ahogy magyar bajnok leszek a hófehér pályagéppel. 600 méter körül beállt a combom, és majdnem kiszakadt a tüdőm. A 700 méterre még emlékszem, aztán filmszakadás. Utána arra emlékszem, hogy ülök a földön, és vérzik az orrom. Gyors körbetekintés: bicikli egy fának támasztva, tehát nem estem el. Csak alig kapok levegőt. Joop valamit magyaráz hollandul, annyit értek, hogy a végét nagyon elszúrtam. Nem vághatok valami értelmes fejet, mert megpróbálja angolul is elmondani ugyanazt.

Második lettem. Renita nyert. Sokkal. Időkre nem emlékszem. Talán ott kaptam a legszebb csokrot, és az egyetlen kupát, amit második helyért adtak. Emlékszem, amikor betettük a fehér vázat a kocsiba. Renita idétlenül vihogott, hogy mi a túrót kezdjen ilyen pici vázzal (mivelhogy ő maga felülről súrolta a 185 centit). Joop félhangosan megjegyezte párszor a hazafele vezető úton, hogy a váz pont az én méretem. Végül Renita azt mondta, hogy elteszi, majd jó lesz a gyerekeinek. (számomra teljesen kizártnak tűnt, hogy létezhet férfi a földgolyón aki szánt szándékkal gyereket csinál neki, de ez más kérdés...)

Ott, akkor valami meghalt bennem. Az utána következő egy hónapban a lehető legjobb eredményeket értem el, Renitát is megvertem többször. De inkább bosszúból mentem, nem szívből. Elveszítettem az álmot, hogy egyszer magyar bajnok leszek a Millin. Sosem tudtam többet úgy rajthoz állni, hogy nyerni fogok.

romantikus-e vagyok

Juci: sajnos le sem tagadhatnám, hogy egy szentimentalista dög vagyok. Szerencsére nem a rózsaszín masnis muskátli-romantikára bukom, nadekééérem a Duna meg a hidak... de nem csodálom, hogy a spanyolszakon nem derült sose fény erre az arcomra. A legromantikusabb dolog, ami valaha történt velem a két és fél év alatt az az volt, amikor egyik reggel a kávéautomata véletlenül két kávét adott, pedig csak egyre dobtam be pénzt. (Na jó, azért a csengőnél nagyon meghatódtam.)

Thursday, April 26, 2007

these days

Mostanában:

Bécs, CM 2007, új angolos campus, Fogaskerekű utca, 3 home essays to write, "Petra drága" kezdetű smsek, hosszas beszélgetések az élet nagy kérdéseiről Judittal, aki nagyon hiááááányzik, és mellesleg bármelyik pillanatban elszülheti magát.

Esténként a Dunapart még mindig, de már nem csak az én biciklim van a padnak támasztva; ott van egy másik is. Szeretem, amikor összekuszálódik a hajam az övével. Szeretem, amikor a szája az enyémet keresi. Szeretem, amikor csak vagyunk, és hosszú percekig nem szólalunk meg.

Szeretem, ha a fókusztávolságon belül vagy.

Thursday, April 12, 2007

örülés

Tegnap láttam az Andrássyn egy volt gimis osztálytársamat. Annyira megörültem neki, hogy vadul elkezdtem integetni : )))))) ma mondtam neki msn-en, hogy remélem, nem volt túl gázos a viselkedésem. Azt írta vissza, hogy ádehogy, ő is örült nekem, a társaságában lévő embereknek meg azt mondta, hogy minden lány így viselkedik, amikor meglátja. ehh : ))))

Tuesday, April 10, 2007

paranoid

Támadt egy furcsa gondolatom, miközben hoztam haza a lovat Lajostól.

Mi van akkor, hogyha én igazából egy egyszemélyes reality show egyetlen szereplője vagyok? Például ha be vagyok kamerázva, és egy egész arab ország lakossága naponta nagy izgalommal követi az életem, és arra várnak, hogy mikor dobom fel a tappancsom. A show kitalálóihoz eljutott az a legenda (amit nagyrészt én terjesztek előszeretettel), hogy rajtam nem fognak az autók, és kerékpáron ülve valósággal elpusztíthatatlan vagyok. Ezt megcáfolandó, építettettek számomra egy életveszélyes kerékpárt egy megnemnevezendő szervízben, és mesés vagyonnal rendelkező arab sejkek fogadásokat kötöttek, hogy meddig maradok életben. A show kiagyalói előrelátóan pici gyerekkorom óta megfigyeltek, és úgy alakították az életemet, hogy vad rajongás alakuljon ki bennem a szép elegáns kerékpárok iránt, és a magánéletembe is belenyúltak olyan mértékben, hogy biztosan kapcsolatba kerüljek az adott szervízzel.

Namármost. Véletlenek pedig nincsenek. Az új kerékpár első kerekét nem húzták meg, ergo nálam töltött első napján tönkre ment, én meg kapartam a tapétát, hogy mi a csudáért nem forog az első kerék. Kész szerencse, hogy nem esett ki útközben. Egy héttel később elhagytam a bal hajtókart a Balzac utcában. Hála a jó égnek, hogy nem a szokásos hajmeresztő tempómban haladtam, mert akkor baromi nehezen álltam volna meg kontrás biciklivel egyetlen pedál segítségével. Utóbb kiderült, hogy a középagy nem megfelelő, meg van repedve a villanyak, a lánc nem párhuzamos a vázzal, a villa meg szegénykém el van ferdülve, és amúgy is agyon van strapálva.

Tulajdonképpen olyan kerékpárral közlekedtem, amin nem voltak meghúzva a csavarok, és bármelyik pillanatban darabokra eshetett volna alattam. Kiváncsi lennék, a sejkek szerint mennyi idő alatt purcantam volna ki, ha gondos kezek nem nézik át alaposan a paripát?

unexpected

Vannak meglepő napok az ember életében.

Délután küldött Pedro (madridi szakfordító kontaktom) egy új munkát, valami műszaki szakszöveg. Kérdezte, hogy milyen határidővel vállalom. Visszadobtam neki, hogy most nincs időm, meg nehéznek és időigényesnek találtam az anyagot a szakszavak miatt (arra nem tértem ki külön, hogy a kétsoros címből a kötőszavak kivételével egy nyamvadt szót sem értettem.) Hosszú szótárazás után kinyomoztam, hogy valami műszaki leírás jóégtudjamilyen vízvezetékcsövekről. Pedro még győzködött, hogy ne legyek kishitű, és vállaljak nyugodtan nehéz szöveget is. (Ha tudná, hogy itt a spanyol szakon nem hogy szaknyelvet, de nyelvet se tanulunk... ejha.)

Aztán elmentem vívni. Éppen készülődtem az öltözőben - valahol harisnyalecibálás és nadrágfelcibálás között félúton - csörgött a telcsi. Valaki megadta a számom egy nyelviskolát vezető hölgynek, ő keresett valakit, azonnali beugrásra. Én azonnal beugrottam, 15 perc múlva a Mechwart liget környékén ültem egy irodában, angolnyelvű állásinterjún. Csütörtökön kezdek, kiváncsi vagyok, hogy mit tudok kezdeni 5 db 30-40 közötti pasival. (hehe... nem kell félreérteni.)

Este pedig vívtam bal kézzel is, ami nagyon buli volt.

Sunday, April 08, 2007

zsinóron húzza maga után a szivem

Sikerült eljutnom a Didaktika könyv 42. oldalára, mindezt teraszon, napban fekve (micsoda anglicizmus, fuj). Közben Belle and Sebastian-t hallgattam. Nyilván senkit sem érdekel, de a kedvencem a Like Dylan in the Movies, meg a Fox in the Snow, meg Sleep around the clock, és képtelen lennék bármiféle sorrendet felállítani köztük.

Este találkoztam egy nagyon jó barátommal, aki már csibekorom óta van nekem (és nem edzőtáborozik most éppen minden előzetes híreszteléssel ellentétben). Jó volt őt ennyire szerelmesnek meg boldognak látni. Kicsit átragadt rám is ez az örömittas bódulat.

Saturday, April 07, 2007

konyhatündérkedem

Mai menü:

brokkolikrémleves (igazi brokkoliból ám, nem zacskóból)
póréhagymás-gombás lasagna
bazi nagy tál vegyes saláta 1000sziget-öntettel
somlói galuska

Most még nekiállok gesztenyéskiflit sütni délutánra, hátha valaki* beugrik hozzám dumálni. Na ez hiányzik sokszor bp-en, hogy legyen hol, min és kinek főzni-sütni.

*az egyetlen valaki, aki itt szóba jöhet, valószínűleg megint a földgolyó egy távoli pontján edzőtáborozik.

Friday, April 06, 2007

itthon

Hazacipeltem magammal a 489 oldalas Didaktika című fergeteges tankönyvemet, amit majd kijegyzetelek, jól. A vonaton elővettem ugyan, de ki sem nyitottam. Ha holnap szép idő lesz, kifekszem a teraszra délután, ott lehet igazán jókat tanulni (meg persze felfedni minden olyan részemet, amit le akarok barnítani magamon).

(mivel nem szeretnék kerékpáros blogot üzemeltetni, és nem kívánom, hogy azt higgye bárki is, hogy nincs semmi más az életemben, ezért csak fél mondatban jegyzem meg, hogy a szoknyás bicikli Lajosnál van, a legjobb kezekben)

Wednesday, April 04, 2007

Lajosnál, en fin

Jártam ma (szerdán) Lajosnál, a nagyhírű kerékpárszerelőnél a Városmajorban.
Ha egyszer csinálok egy filmet, egészen biztos, hogy lesz benne egy ilyen karakter. Lajos azon kívül, hogy kitűnő szakember, kedves, mosolygós már-már zavarbaejtően udvarias. El vagyok bűvölve.
Nagyon tetszett az egész kerékpárszervíz. Olyan a hangulata, mint egy darabka Montmartre-nak. A sok szebbnél szebb biciklivel, a falon lógó régi vázakkal, Krampusz utánozhatatlan figurájával, a "kerékpárláncot vásárló kocsmatárssal", Lajos kis piros sámlijával. Azt hiszem, egész jól beleillik ebbe a miliőbe az új kerékpárom, és az, akivé általa változom.

Zeneileg: Amelie Soundtrackról a jó hosszú számok, amikben csak zongora van. (sorszámot nem tudok, mert mindig random hallgatom a cd-ket.)

Monday, April 02, 2007

what the hell is going on?

nekem nincs semmi bajom a világgal, de ugy tunik, most meg a vilagnak van baja velem. errr... egyszeruen nem ertem a korulottem levo emberek viselkedeset. biztos naiv vagyok, vagy nem vettem eszre dolgokat. most meg csak kapkodom a fejem. de mar semmit sem ertek.