Félig elolvasott könyvek tucatjait hagyjuk magunk után, mindig azzal az unalmas ígérettel, hogy ha lesz időnk, elolvassuk. Aztán persze sosincs. Nem kifogásként mondom, de a heti 3-4 mű nem egy emészthető mennyiség.
Talán emiatt is van bennem ez a sok kétely. Egymásba olvadó, elmosódó művek tömkelege keringőzik bennem; Juanok, don Carlosok, Ernestók Josefinákkal, tía Rosákkal és Lolákkal. Körbe-körbe, és én lassan beleszédülök az egészbe.
Monday, March 17, 2008
Sunday, March 09, 2008
referendum
Ma szavaznak.
Én is szavazok: igennel arra, hogy megszüntessék-e már ezt a siralmas időt, nemmel arra, hogy van-e 25.000 fölösleges pénzem arra, hogy vegyek tavaszi szipőt.
Én is szavazok: igennel arra, hogy megszüntessék-e már ezt a siralmas időt, nemmel arra, hogy van-e 25.000 fölösleges pénzem arra, hogy vegyek tavaszi szipőt.
Thursday, March 06, 2008
megint
alszik a blogom, mélyen, lábujjhegyen jár a lelkem a szobában.
várok türelmesen, derüljön ki, aminek ki kell derülnie.
zsúfoltak a napok, minden résbe kerül lassan valami, amíg végül az utolsó szabad félórácska is értelmet kap. Ottkint, távol tőle és a világunktól, halovány, tétova bohóckodással próbálom jóvá tenni az életem ellen elkövetett legnagyobb hibát.
miért nem mondta senki, hogy nem kell ezt ennyire komolyan venni??
várok türelmesen, derüljön ki, aminek ki kell derülnie.
zsúfoltak a napok, minden résbe kerül lassan valami, amíg végül az utolsó szabad félórácska is értelmet kap. Ottkint, távol tőle és a világunktól, halovány, tétova bohóckodással próbálom jóvá tenni az életem ellen elkövetett legnagyobb hibát.
miért nem mondta senki, hogy nem kell ezt ennyire komolyan venni??
Friday, October 26, 2007
színekkel
Lassan, szinte észrevétlenül lopózott be az álmaimba. Nem tudom, hogy hol és mikor kezdődött, de egyre erősebben érzem, hogy nem vágyom már semmire sem nélküle. Szükségem van rá, hogy színeskrétával újraszínezze a régi kopott álmokat, és új álmok sziluettjeit rajzolja a fehér falakra.
Thursday, October 04, 2007
arc-en-ciel
The soul would have no rainbow if the eyes had no tears.
Monday, August 13, 2007
dobozos
Újra dobozokban az életem.
Valamiért nagyon fáj újra és újra összecsomagolni mindent, vinni magammal azt, amit a pillanat fontosnak ítél, és magam után hagyni minden mást.
Annyi mindent szeretnék elmondani neki még mielőtt indulok, de már nincs idő. Szeretnék kimondani mindent, amit valószínűleg úgyis lát a szememben minden reggel, amikor velem ébred fel. Szeretnék megint szivárványt varázsolni neki a háza fölé, de hiába esik az eső, ha a nap nem süt ki.
Valamiért nagyon fáj újra és újra összecsomagolni mindent, vinni magammal azt, amit a pillanat fontosnak ítél, és magam után hagyni minden mást.
Annyi mindent szeretnék elmondani neki még mielőtt indulok, de már nincs idő. Szeretnék kimondani mindent, amit valószínűleg úgyis lát a szememben minden reggel, amikor velem ébred fel. Szeretnék megint szivárványt varázsolni neki a háza fölé, de hiába esik az eső, ha a nap nem süt ki.
bölcsész-e vagyok
olyannyira bölcsész vagyok, hogy még az üres sörösüvegeket is libris zacskóban viszem vissza... ejj
Thursday, August 09, 2007
Faun
Fürkészve néz rám a vastag keretes szemüveg mögül. Én zavartan a falon lógó plakátokat kémlelem. Nem jut eszembe a film címe magyarul.
- A faun labirintusára kérek egy jegyet. - mondom végül, és elmosolyodom a gondolatra, hogy majdnem azt mondtam, hogy az Egy faun délutánjára.
- Egyet?- kérdezi zavartan. Kancsal.
Persze, hogy egyet. Nyilván arra gondol, hogy vajon minek jön egy magamfajta lány hétköznap este egyedül moziba.
Végtelen hosszú időbe telik, amíg kinyomtatja a jegyet, és visszaad az ezresemből.
- A faun labirintusára kérek egy jegyet. - mondom végül, és elmosolyodom a gondolatra, hogy majdnem azt mondtam, hogy az Egy faun délutánjára.
- Egyet?- kérdezi zavartan. Kancsal.
Persze, hogy egyet. Nyilván arra gondol, hogy vajon minek jön egy magamfajta lány hétköznap este egyedül moziba.
Végtelen hosszú időbe telik, amíg kinyomtatja a jegyet, és visszaad az ezresemből.
me gustan los aviones
Sovány vigasz ManuChao-ra hűtőt pucolni, és bőgve énekelni, hogy welcometoTijuana...
Ne nézzétek meg A faun labirintusát. Egyedül, egy nehéz nap után semmiképpen sem. És ha egyszer már elkövettétek azt a hibát, hogy ilyesmire adtátok a fejeteket, hát legalább ne Amelie filmzene cd-t hallgassatok hazafele.
Ne nézzétek meg A faun labirintusát. Egyedül, egy nehéz nap után semmiképpen sem. És ha egyszer már elkövettétek azt a hibát, hogy ilyesmire adtátok a fejeteket, hát legalább ne Amelie filmzene cd-t hallgassatok hazafele.
Tuesday, July 10, 2007
Be vagyok zárva egy tükrös szobába. Akárhova nézek, mindenhol magamat látom üvölteni a fájdalomtól. Nincs kijárat, csak én vagyok, ezer meg ezer oldalról, ahogy sírok és kapálózom.
Nincsenek miértek. Néha nem is kellenek.
Nincsenek miértek. Néha nem is kellenek.
Wednesday, July 04, 2007
már megint az oroszok
Az oroszokat bárhol a világban fel lehet ismerni a szandáljukról
2007. július 3. kedd 19.57 perc - Hősök tere közepe
Ülünk az emlékmű tövében a földön (viharfelhők az égen, nyomott, eső előtti hangulat, hasogató fejfájás részemről). Valami örömzenét hallgatok, Pouges. Muszáj ezt meghallgatnod, mondta, és már adta is az iPodot. Körülöttünk laza rendszertelenséggel 2 bicikli és egy bazi nagy futárzsák az elmaradhatatlan teáskanállal. Én belefeledkezek Basquiatba és az elöttünk elnyúló Andrássyba, g a fölöttünk gonoszan osonó viharfelhőket kémleli.
Egyszercsaknagyhirtelen, a semmiből egy csomó cipő jelenik meg. Mit cipő! Szandálok! Szandálok, ráadásul zoknival kombinálva. Atyaég. Elfog a nevetés. Annyira jellemző. Nem tudom, hordoz-e Földanyánk a hátán más olyan népet, akik ennyire tipikusan ízléstelen szandálokat hordanának. Oldalra fordítom a fejem, vészesen közel jönnek. Mire vége a számnak, és felnézek, körbefog minket a nagy csoport, fényképezőket kattogtatnak az arcunkba kvázi, látszólag csöppet sem törődve velünk, vagy a biciklijeinkkel. Egy kis diktafonból katonás szöveg csendül fel, nyilván idegenvezető helyett. g-re nézek, és elnevetjük magunkat.
2007. július 3. kedd 19.57 perc - Hősök tere közepe
Ülünk az emlékmű tövében a földön (viharfelhők az égen, nyomott, eső előtti hangulat, hasogató fejfájás részemről). Valami örömzenét hallgatok, Pouges. Muszáj ezt meghallgatnod, mondta, és már adta is az iPodot. Körülöttünk laza rendszertelenséggel 2 bicikli és egy bazi nagy futárzsák az elmaradhatatlan teáskanállal. Én belefeledkezek Basquiatba és az elöttünk elnyúló Andrássyba, g a fölöttünk gonoszan osonó viharfelhőket kémleli.
Egyszercsaknagyhirtelen, a semmiből egy csomó cipő jelenik meg. Mit cipő! Szandálok! Szandálok, ráadásul zoknival kombinálva. Atyaég. Elfog a nevetés. Annyira jellemző. Nem tudom, hordoz-e Földanyánk a hátán más olyan népet, akik ennyire tipikusan ízléstelen szandálokat hordanának. Oldalra fordítom a fejem, vészesen közel jönnek. Mire vége a számnak, és felnézek, körbefog minket a nagy csoport, fényképezőket kattogtatnak az arcunkba kvázi, látszólag csöppet sem törődve velünk, vagy a biciklijeinkkel. Egy kis diktafonból katonás szöveg csendül fel, nyilván idegenvezető helyett. g-re nézek, és elnevetjük magunkat.
loknis
Nincs igazság a földön.
Félévente egyszer megadatik, hogy kb. fél napig relatíve szép a fejem (ne gondoljatok semmiféle fejátültetésre, csak fodrásznál voltam...). Az idei egyik fél nap pont a mai napra esik.
Az égiek egy nagy dézsa esővízzel és orkánerejű szélviharral gondoskodtak arról, hogy idén a fél nap helyett kb. 20 percig élvezhessem ezt a szokatlan állapotot. és ami még az esőáztatta tincseknél is rosszabb: persze, hogy ma senkinek nincs kedve/ideje velem találkozni, így aztán senki nem látja ezt a tükörből visszamosolygó, huncut loknis címlaparcot, amit kölcsönkaptam egy fél napra, és ami holnapra szinte nyom nélkül eltűnik, hiszen semmilyen professzionális hajrögzítő hab, lakk vagy bánomisénmilyen kutyulék se tartja helyén a természetellenes helyzetbe kényszerített aranyló hajfürtjeimet egy fél napnál tovább.
Így aztán a mosolygós címlaplányból törökülésben, trikóban és bugyiban monitor előtt gubbasztó, eső által szobába zárt és magányra ítélt, huncut loknis leányzó lettem.
Félévente egyszer megadatik, hogy kb. fél napig relatíve szép a fejem (ne gondoljatok semmiféle fejátültetésre, csak fodrásznál voltam...). Az idei egyik fél nap pont a mai napra esik.
Az égiek egy nagy dézsa esővízzel és orkánerejű szélviharral gondoskodtak arról, hogy idén a fél nap helyett kb. 20 percig élvezhessem ezt a szokatlan állapotot. és ami még az esőáztatta tincseknél is rosszabb: persze, hogy ma senkinek nincs kedve/ideje velem találkozni, így aztán senki nem látja ezt a tükörből visszamosolygó, huncut loknis címlaparcot, amit kölcsönkaptam egy fél napra, és ami holnapra szinte nyom nélkül eltűnik, hiszen semmilyen professzionális hajrögzítő hab, lakk vagy bánomisénmilyen kutyulék se tartja helyén a természetellenes helyzetbe kényszerített aranyló hajfürtjeimet egy fél napnál tovább.
Így aztán a mosolygós címlaplányból törökülésben, trikóban és bugyiban monitor előtt gubbasztó, eső által szobába zárt és magányra ítélt, huncut loknis leányzó lettem.
Thursday, June 21, 2007
Prelude op.3 n.2
Az időjáráshoz és a lelkiállapotomhoz tökéletesen illik most ez Rachmaninov szonáta. (Sose gondoltam volna korábban, hogy ennyi erő lehet zenében. Igen. Lehet, hogy megérett a pillanat, hogy kicseréljem a szótáramban a zene szó egyszerű definícióját, és átírjam valami rendkívül összetett, nehezen értelmezhető körmondatra. )
Saturday, June 16, 2007
cím nélkül
xy: Szándékosan nem eszel napok óta?
p: Lehet véletlenül nem enni napokig?
p: Lehet véletlenül nem enni napokig?
Monday, June 11, 2007
Mali
Megfürdettem a kádban szépen, mint egy kutyát. Igaz, ő nem mocorgott, nem hadakozott, még csak le se fröcskölt. A legkisebb tiltakozás nélkül vette tudomásul, hogy lecsutakolom, azért, hogy még egyszer utoljára szépnek lássam.
Thursday, June 07, 2007
homecoming
A legutolsó oldalon az indexemben a következő jegyek vannak:
jó, jeles, kiválóan megfelelt, jeles
a többit hagyjuk. és most hazamegyek szépen. csillagok alatt aludni. béka és szőke herceg nélkül.
jó, jeles, kiválóan megfelelt, jeles
a többit hagyjuk. és most hazamegyek szépen. csillagok alatt aludni. béka és szőke herceg nélkül.
Wednesday, June 06, 2007
Csudaszép színű szavakat varázsolok
Van egy kis üvegedényem, telis tele színes töltőtollpatronnal. Gyerekkorom óta kínosan odafigyelek arra, hogy a tollba lehetőleg sose tegyek két ugyanolyan színű patront egymás után. Nagyon szép, amikor az egyik szín szépen lassan átfolyik egy másikba.
Amikor kifogy a tinta, csukott szemmel veszem ki az üvegedénykéből a következő patront. Ahogy elkezdek írni vele, egyre halványabban látom még az előző színt, ami pajkosan átcsap a következőbe. Az átmeneti rész a legszebb, amikor már csak kicsit látszik az előző szín, és még szinte felismerhetetlen a következő. Szivet zsibbasztó gyermeki izgalom tölt el mindig, amíg az új színt várom. Néhány szó után persze megszűnik a varázs, és az új színben úsznak már a betűk.
Amikor kifogy a tinta, csukott szemmel veszem ki az üvegedénykéből a következő patront. Ahogy elkezdek írni vele, egyre halványabban látom még az előző színt, ami pajkosan átcsap a következőbe. Az átmeneti rész a legszebb, amikor már csak kicsit látszik az előző szín, és még szinte felismerhetetlen a következő. Szivet zsibbasztó gyermeki izgalom tölt el mindig, amíg az új színt várom. Néhány szó után persze megszűnik a varázs, és az új színben úsznak már a betűk.
Tuesday, June 05, 2007
nincs
Egy ideje cél nélkül lézengek csak a térben. Elfújom a gyertyát, amit esténként magunknak szoktam gyújtani. Letörlöm a szemem alól az elkenődött feketét. Végigfuttatom az ujjamat a pohár szélén, ahol a szája érintette.
Most, hogy nincs, most érzem csak igazán, hogy milyen jó, hogy van.
Most, hogy nincs, most érzem csak igazán, hogy milyen jó, hogy van.
Wednesday, May 30, 2007
tanulós post
fele királyságomat most egy gyümölcsrizsért. olyanért, amit a westend aljában cinálnak a törökök. jujha...
Saturday, May 26, 2007
félálomban
Nem emlékszem a telefon hangjára.
Arra ébredek, hogy simogatja az arcom, és megcsókol. Lassan nyitom ki a szemem, látom az övét, ahogy engem néz. Nagyon közel van. Mosolyog. A vállába kapaszkodom, magamhoz húzom, a szám az övét keresi.
'mennem kell' - mondja.
Még mindig a száját keresem.
'ez most álom, vagy éppen ébredünk' zúg a fejemben.
'maradj, ne kelj fel! aludj még!' mondja.
Persze felkelek. Kócosan, mezítláb kísérem az ajtóig. Hideg a kő. Átölel. Lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Beletúrok a hajába. Nevet a szeme. Megcsókolja a nyakam. Magához szorít egy kicsit, én becsukom a szemem, és magamba szívom az illatát. Bárcsak szorítana erősebben. Amilyen erősen csak tud.
'este hívlak' - mondja.
Akarok mondani valamit, de nem nyílik a szám.
Visszafekszem az ágyba. Libaszőrös leszek, ahogy a paplan a karomhoz ér. Kicsit olyan, mintha itt lenne még. Kinyújtom a lábam a takaró alatt, és elalszom újból.
Arra ébredek, hogy simogatja az arcom, és megcsókol. Lassan nyitom ki a szemem, látom az övét, ahogy engem néz. Nagyon közel van. Mosolyog. A vállába kapaszkodom, magamhoz húzom, a szám az övét keresi.
'mennem kell' - mondja.
Még mindig a száját keresem.
'ez most álom, vagy éppen ébredünk' zúg a fejemben.
'maradj, ne kelj fel! aludj még!' mondja.
Persze felkelek. Kócosan, mezítláb kísérem az ajtóig. Hideg a kő. Átölel. Lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Beletúrok a hajába. Nevet a szeme. Megcsókolja a nyakam. Magához szorít egy kicsit, én becsukom a szemem, és magamba szívom az illatát. Bárcsak szorítana erősebben. Amilyen erősen csak tud.
'este hívlak' - mondja.
Akarok mondani valamit, de nem nyílik a szám.
Visszafekszem az ágyba. Libaszőrös leszek, ahogy a paplan a karomhoz ér. Kicsit olyan, mintha itt lenne még. Kinyújtom a lábam a takaró alatt, és elalszom újból.
Subscribe to:
Posts (Atom)