Thursday, March 11, 2010

Nyissad szépen jó nagyra a szád, nem bánt a doktor bácsi

Nemrég megtudtam, hogy mennyire különleges ember vagyok. (Kb. pont közvetlenül azután, miután kissé terjengősen kielemeztem egy hozzám közel álló egyednek, hogy mennyire egysíkú, unalmas tucatembernek érzem magam).

Egy 10 évvel ezelőtti balesetben ugyanis sikerült egy olyan sérülést szereznem, amely 10 év elteltével olyanná lett, amely igazából nincs is, csak tankönyvekben. Namármost emiatt a holnapi műtétemen részt vésznek majd szakemberek, hogy ezt jól megtekintsék saját szemükkel is, sőőőt, dokumentálják is before and after.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy szolgálom az orvostudományt. Lehet viszont, hogy ez a fene nagy büszkeség holnap hipp-hopp átalakul valami egészen más érzéssé, amikor majd benne ülök (mit ülök, fekszem) a székben, telenyomnak két mázsa érzéstelenítővel, bedugaszolják a fülem, hogy ne halljam a sok borzalmatos hangot, és bekötik a szemem, hogy ne lássam az eszközöket, amelyekkel megszúrnak, megvágnak, letörnek, levágnak, összevarrnak. persze ha hajlandó leszek kinyitni a szám.

Komolyra fordítva a szót, a holnapi röpke 4 azaz négy (igen, nééégy) órás műtétem alatt, miközben végrehajtanak rajtam majd minden olyant, amit mások szörnyűséges horrorfilmekben láttak eddig csak, miközben én éberen figyelem/hallom/látom/szagolom a történteket, igyekszem majd arra gondolni jó erősen, hogy azért akkor 10 éve (és utána 2 évvel) iszonyatosan kurva nagy mázlim volt, hogy nem haltam meg/bénultam le/vakultam meg/szakadt le a karom/lett agykárosulásom és-vagy maradandó seb az arcomon, merthát hogy az is lehetett volna, mindkétszer. Szóval kussoljak és nyissam nagyra a szám. (És basszus, vegyek már egy rohadt bukót).

Tuesday, March 09, 2010

I LOVE BP

A tavasz közeledtével minden évben ráébredek arra, hogy milyen mocskosul szép is Budapest.

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen jó volt a sok év vágyódás után felköltözni végre, megismerni apránként a város millió arcát. Sose felejtem el az első pár hónapot, amikor azt a játékot játszottam, hogy minden nap átsétáltam valamelyik hídon, attól függően, hogy éppen merre akadt dolgom (persze legtöbbször véletlenül éppen a Szabadság hídon, amit nemes egyszerűséggel "az én hidamnak" nevezek azóta, mióta valamikor régen egy egész álló napig vakartam róla a graffityket - valami jópofa kezdeményezés keretein belül).

A várost akkor kezdtem el igazán megszeretni, amikor pár éve elkezdtem biciklivel közlekedni, és kezdtem megismerni mindent egy új szemszögből. Minden sokkal színesebb és izgalmasabb azóta. (most jöhetne akár az is, hogy üljetek biciklire ti is, és vegyetek villogót meg fejlámpát meg bukót. ja, meg úúú lakatot.)

Thursday, March 04, 2010

au chomage

Nahát, azt hittem, hogy legalább valamiféle ürességérzetem lesz, mint általában akkor, amikor valami régebb óta tartó folyamat megszakad, anélkül, hogy valami új és izgató kezdődne helyette. De nem.

Mostanában eléggé elkényelmesedtem, hihetetlenül hosszú ideig képes vagyok benne maradni nyilvánvalóan szar helyzetekben. Ebben két (amúgy eléggé előnyös) tulajdonságom van a segítségemre; a meggyőző és a kompromisszumkötő képességem, amelyeket nagy hatékonysággal használok saját magam ellen.

Így aztán most rendkívül büszke vagyok magamra, hogy megtettem azt, amit hosszú hónapok óta meg kellett volna már tennem, és visszatértem oda, ahonnan újra látszik a horizont.

Wednesday, March 03, 2010

idenekemazoroszlántis-hangulatban vagyok

Még nincs is egy napja, hogy újra szabad vagyok, de máris annyi plusz energiám támadt, hogy legszívesebben már holnap indulnék egy sátortáboros kirándulásra a Himalájára. :) Annyi de annyi tervem és ötletem van, hogy vagy két napba tellene összeírni őket! Mindent akarok! Most azonnal!

Friday, February 26, 2010

Akik élnek, azok délnek mennek

Szeged, belváros 2010.


egy éjjelnappali kirakatán nagy matricabetűkkel: Parkolójegy kapható

Friday, February 19, 2010

most már jó lenne nekiállni

Mennyire kell elkeseredettnek lennem ahhoz, hogy beleírjam a leendő témavezetőmnek (?) írott email bármelyik mondatának közepébe az "i-need-you" szókapcsolatot?

eh, siralmas, hogy kerek 3 évvel a cím és a kutatási terv leadása után még mindig ott tartok csupán, hogy kerítenem kell egy negyedik témavezetőt is, aki nem hagy el/nem gondolja meg magát/másfél éven belül válaszol a neki írt üzenetekre.

Wednesday, February 17, 2010

parlez-vous

Már bánom, hogy a szalag mellett lehúzott 10 hónapom alatt nem üzemeltettem (külön) blogot az irodába befutó telefonhívásokról.

A mai:

A hölgyet valószínűleg igencsak meglephette a teljes nevem borzasztóan bonyolult hangzása a vonal túlsó feléről, merthogy köszönés és etcetera helyett válasz gyanánt csak a keresztnevem + 5 kérdőjel hagyta el a száját. Amikor megkérdeztem franciául, hogy miben tudok a segítségére lenni, akkor kb. 1 egész percébe tellett, amíg rájött, hogy melyik bolygón is van. Közben vihogott ezerrel, és azt kérdezgette, hogy honnan jöttem rá, hogy fhanszia. (na vajon honnan...). Amikor végre úgy tűnt, hogy összeszedi magát, és kiderül, hogy miért is telefonált, akkor megkérdezte franciául (!), hogy nem baj-e, ha inkább angolul beszélünk, mert őt nagyon meglepte, hogy tudok franciául. Kb. 3 mondatig el is jutott angolul, amikoris belezavarodott csöppet, és megkérdezte, hogy beszélek-e franciául, merthogy inkább úgy mondaná akkor.

Sunday, February 14, 2010

tűzoltó, katona, űrhajós

Gimis koromban sokáig nemzetközi jogász akartam lenni, aztán rájöttem, hogy tutira elpatkolnék a jogi egyetemen a sokéves folyamatos magolástól.
Aztán sztyuvi akartam lenni, merthogy ők szépek és sok nyelven beszélnek (na és az akkori barátom pilótának tanult), de aztán megfigyeltem, hogy nem is mind szép, és általában ott kimerül a nyelvtudásuk, hogy képesek 2-3 nyelven megkérdezni, hogy dájet kóók vagy orindzs dzsúsz-e. (ja, a srác is 2 év után otthagyta az aerospace engineeringet)
Utána nagykövet akartam lenni :), na ez csak addig tartott, amíg rá nem ébresztettek, hogy ennek van egy icipici köze a politikához.

Volt még sok egyéb, pl. rádiós műsorvezető, esküvőszervező, tankönyvíró, idegenvezető és cukrász. Most momentán csak kettő játszik, a konferenciatolmács és a mezei nyelvtanár.

fordítva

Ha másra nem is volt jó az elmúlt egy év, legalább arra rájöttem, hogy mit nem szeretnék csinálni.

Ma egy újabb lehetőséget húztam ki; tutira nem leszek fordító. Képtelen lennék azzal órákat tölteni, hogy egy stílustalan, magyarul is nehezen értelmezhető szövegen addig gyötrődjem, amíg nem lesz belőle valami fogyasztható idegen nyelvű dolog - aminek persze alig valami köze az eredeti minősíthetetlen vacakhoz.

A műfordítással meg az a bajom, hogy ahhoz az abszolút legjobbnak kéne lenni (ami nekem ugye nem sok mindenben ment mostanában), mert szarul vagy kicsit jól lefordítani rohadt jó dolgokat azért mégis elég kicseszés. Ami meg eleve nem rohadt jó, ahhoz meg kár lenne hozzányúlni.

Szóval ez is kiesik.

Saturday, February 13, 2010

az internet csapdája

Szóval az van, hogy a napom jelentős része mostanában azzal telik, hogy ilyen-olyan okból, ilyen-olyan formában beszámolok arról, hogy mi van. Az edzésonlányon minden nap 32 és fél sorban kifejtett leírások pl. a 20kiliaszigetenkurvahidegben-ről, naponta/óránként változó érzelmi és gondolati helyzetjelentés a gtalk-on, valamivel ritkábban ugyanez a fb-on, és újabban akár azümmön is lehetne, de az már tényleg túlzás lenne. Főleg, hogy a főnököm is elvárja, hogy 10 percenként dokumentáljam, hogy éppen mivel mennyi időt foglalkozom. Eh, az lesz a vége, hogy a gtalk-ra kiírom, hogy éppen edzésnaplót írok, az edzésnaplóba beleírom, hogy nem volt időm edzeni, mert egész nap a fb-on lógtam, a fb-on sajnálkozva a világ tudtára adom, hogy munka helyett beszámolókat írtam a főnökömnek egész nap, a főnökömnek meg azt mondom, hogy az internetes marketing lehetőségeit próbálom kiaknázni. Ésbasszus a végén összegzem az egészet még a blogomban is. eh

Nem lesz ez így jó.

Tuesday, December 23, 2008

grincs vagyok

Készülődöm a karácsonyra. Az ajándékok már mind be vannak csomagolva, az ünnepi menü hozzávalóit rég megvettem, és mivel sem szakdolgozatokat írni, sem takarítani nincs kedvem, szemüvegek után kutatok a neten. Ja igen, mert szemüveges leszek. Újabb örömhír, mely bizonyára elősegíti majd a "Vidám és boldog karácsonyunk lesz idén is" tradicionális műsorszám kiteljesedését.

Wednesday, December 10, 2008

what's cookin'

Ki kéne már találnom, hogy mit akarok, mert ezt nem.

Elég furcsa, hogy 18 évesen biztosabb voltam mindenben, mint most. Lépésről lépésre megterveztem akkor az életemet legalább 35 éves koromig. Egyik kockát raktam a másikra, és szép magas tornyot építettem belőle. Tisztán láttam magam előtt a jövőt; a terveimet, a vágyaimat, a félelmeimet.

Most elúszni látszik az egész. Úgy érzem magam, mint aki eltervezi, hogy főz egy isteni spaghettit, összeír egy kilométer hosszú listát a hozzávalókról, de a boltban kiderül, hogy nem lehet tésztát kapni. Mit tesz hát? Elkezd bolyongani, idekap-odakap, de képtelen egy új receptet összeeszkábálni az agyában. Végül vesz egy mirelit pizzát.

Hát pontosan ettől félek. Hogy egy mirelit pizza lesz az életem.

Sunday, November 30, 2008

a jóságról

Én szóltam előre, de ti annyira akartátok.

Legjobb lenne mindent magasról, de ez nálam sosem működött. Inkább kiírom magamból, amolyan terápiás jelleggel, aztán vagy jobb lesz, vagy nem.

Mostanában tudatosan kényszerítem az agyam a pozitív gondolkodásra, aminek eredményeképpen a közönség számára elviselhetőbb, kedvesebb, megértőbb, szeretetteljesebb, kiegyensúlyozottabb lettem, belül meg halmozom a sok mellékterméket, ami lassan ellep mindent, és nem tudom, mi lesz, ha egyszer kiömlik az egész keserűség és gyűlölet. Szóval nem nekem való ez az erőltetett jókislány imázs, mert valljuk be, nem megy. De sajnos a közönség nem sokat törődik az én lelki tusámmal, úgyhogy marad az őszintétlen idétlenkedés. Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít.

Tuesday, May 27, 2008

Lakásfelújítás 1.

ha törhetetlen, távirányítóval működtethető, mélyéjkék, elvis presley mintás ajtót keresnék... de nem. Csak egy sima, beltéri faajtó kellene, optimális esetben 20.000 Ft-on innen, mondjuk Budapesten vagy legalább Pest megyében, és basszus, nincs. Hiába pásztazza lankadó tekintetem az internet végtelen mezőit, nincs és nincs és nincs.

Monday, May 26, 2008

a fészkes fene

Fényévente jelentkezem. (egyáltalán van olyan, aki még olvas?)

Írnék gyakrabban, többet, szellemesebbet, sírósabbat, átérzőset, pironkodósat, ha lenne például több magányos órám, magánéleti problémám, egésznap képernőelőttülősinternetenszörfölős munkahelyem. De szerencsére ezek (most, ideiglenesen, ideig-óráig) nincsenek, ami miatt egyfelől hippihurrá, másfelől :(((((( merthogy nincsen blog, és amúgy sincsenek magasröptű gondolataim.

Szóval fészket építünk, készülünk egy önálló, szép életre néha türelmetlenül, néha fáradtan, néha ingerülten, néha kiabálósan, néha veszekszősen, de akkoris sok sok szeretettel és izgalommal. Hát ennyi van.

Monday, March 17, 2008

keringő

Félig elolvasott könyvek tucatjait hagyjuk magunk után, mindig azzal az unalmas ígérettel, hogy ha lesz időnk, elolvassuk. Aztán persze sosincs. Nem kifogásként mondom, de a heti 3-4 mű nem egy emészthető mennyiség.

Talán emiatt is van bennem ez a sok kétely. Egymásba olvadó, elmosódó művek tömkelege keringőzik bennem; Juanok, don Carlosok, Ernestók Josefinákkal, tía Rosákkal és Lolákkal. Körbe-körbe, és én lassan beleszédülök az egészbe.

Sunday, March 09, 2008

referendum

Ma szavaznak.

Én is szavazok: igennel arra, hogy megszüntessék-e már ezt a siralmas időt, nemmel arra, hogy van-e 25.000 fölösleges pénzem arra, hogy vegyek tavaszi szipőt.

Thursday, March 06, 2008

megint

alszik a blogom, mélyen, lábujjhegyen jár a lelkem a szobában.

várok türelmesen, derüljön ki, aminek ki kell derülnie.

zsúfoltak a napok, minden résbe kerül lassan valami, amíg végül az utolsó szabad félórácska is értelmet kap. Ottkint, távol tőle és a világunktól, halovány, tétova bohóckodással próbálom jóvá tenni az életem ellen elkövetett legnagyobb hibát.

miért nem mondta senki, hogy nem kell ezt ennyire komolyan venni??

Friday, October 26, 2007

színekkel

Lassan, szinte észrevétlenül lopózott be az álmaimba. Nem tudom, hogy hol és mikor kezdődött, de egyre erősebben érzem, hogy nem vágyom már semmire sem nélküle. Szükségem van rá, hogy színeskrétával újraszínezze a régi kopott álmokat, és új álmok sziluettjeit rajzolja a fehér falakra.

Thursday, October 04, 2007

arc-en-ciel

The soul would have no rainbow if the eyes had no tears.