Wednesday, May 05, 2010

a bőség zavarában

Életem legszörnyűségesebb és legembertpróbálóbb időszaka a felvételi beadási határidő előtti két hét volt gimiben, amikor is ki kellett választani kb. hármat a végtelen számú opció közül. Álmatlan éjszakákat okozott a nagy felelősség terhe, hiszen vagy 72 dolgot tanultam volna szívesen. Végül nagynehezen a nyelvek mellett voksoltam, és kiválasztottam azt a hármat, amit. Utólag homályos emlékeim azt súgják, hogy sorsolással döntöttem el a sorrendet. És mekkora szerencse már, hogy a holland került a harmadik helyre, és hiába vettek fel arra is, nem engedték a három nyelvszak paralell művelését a bölcsek. Pedig micsoda felháborodással kilincseltem annó, ahol tudtam, mert szentül hittem, hogy valami kérelemmel engedik csinálni a három szakot egyszerre.

Óhogy irigylem azokat, akik tudnak dönteni. 2 szoknya közül, 3 szín közül, száz nyelv közül. Óhogy irigylem azokat, akik nem akarnak egyszerre 88 és fél dolgot csinálni, akik nem riadnak fel éjszakánként arra a szörnyű gondolatra, hogy tejóisten, sehol nem vagyok, mert ezt meg ezt meg azt meg amazt még akartam csinálni. Óhogy irigylem azokat, akik ki tudnak választani egy szakmát, és nem kínozza őket a gyötrő tudat, hogy ott van még száz másik, amit meg kéne próbálni.

Nekem legalább 7 élet kéne, mint a macskáknak, hogy mindent megcsinálhassak, amit akarok.

Saturday, April 17, 2010

elbölcsészetlenedtem

egy sima fekete nadrággal és egy blúzzal sikerült olyannyira túlöltöznöm mindenkit a tegnapi angoltanárnénis konferanszián, hogy kétszer is hostessnek néztek...

Tuesday, April 13, 2010

Monday, April 12, 2010

Speisekarte

Az jutott eszembe, hogy milyen nemes gesztus lenne részemről felajánlani, hogy megszabadítom néhány étterem étlapjának idegen nyelvű szekcióit az őket elárasztó bosszantó és szánalmas helyesírási/gépelési/fordítási hibáktól. Feltételezem, hogy néhány forintocskával honorálnák is kedvességemet, vagy legalább ingyen ebéddel, desszerttel és/ vagy kávéval. És akkor nem kéne azon bosszankodnom még néhány puccosabb étteremben is állandóan, hogy kinek a(z) fia-lánya/unokahúga/szomszédja/kutyakozmetikusa fordította le a nyomorult étlapot, és miért sajnálták a szegény fordítótól azt a 3 és fél bécsi szeletnyi összeget, amiért normálisan megcsinálta volna.

Na mi van már a világgal,

hogy pénteken még kisszoknyában, harisnyától megszabadított, a la natúr lábakkal kerülgettem a Lánchídon a turistákat, ma meg elő kellett varázsolnom a téli kabátomat, hogy ne fagyjak mirelitté...

Friday, April 09, 2010

fittség

2 hónapja bajlódom egy makacs combsérüléssel.

"ja hát ez várható volt, biztos túledzetted magad. Én csodálkoztam is, hogy 2-3 hónap futás után minek tolsz 25 kilis edzéseket." - mondta a masszőröm, aki nemrég 200 km-t nyomott le 4 nap alatt 4 perces kilikkel, aztán pár napra rá levezetésként futott egy laza vasárnapi 80 km-t.

Thursday, April 08, 2010

Édes anyanyelvünk

Nem szoktam fellázadni az édes anyanyelvünket csúfító anglicizmusok ellen; nem szökik az egekbe a vérnyomásom a különböző prodzsektek, píéjdzsdík vagy vebszájtok hallatára (sőt, a minap még valakinek azt találtam írni, hogy a feladat egy szelet süti volt... eh) nodekérem, igencsak ívesre emelkedett a szemöldököm ma, amikor az egyik rédiouszpotban elhangzott a "Pécs húsztíz" kifejezés...

Monday, April 05, 2010

itt a tavasz

a paripám olyan istentelen kattogást-nyöszörgést-ropogást hallat, hogy még csengetnem sem kell; ijedten, önszántukból rebbennek el előlem a kerékpárúton andalgó balga szerelmesek :)

Friday, March 19, 2010

ennyit az álmokról

Nos, ma egy elegáns borítékban átnyújtottam a fogdokinak a kubai repülőjegyem árát.

szia tavasz, gyere-gyere

gyorsan-gyorsan, amíg meg nem szökik a tavasz megint, elpakolom jól az összes téli csizmát-sapkát-pulcsit, és előveszem a tavaszi szépszínesvidám szoknyákat-cipőket-harisnyákat. Most, hogy a mai nappal varrattalan és bérlettelen lettem, már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy újra nyeregbe pattanjak.

Szép-szééép napoknak nézek elébe!

Saturday, March 13, 2010

Thursday, March 11, 2010

Nyissad szépen jó nagyra a szád, nem bánt a doktor bácsi

Nemrég megtudtam, hogy mennyire különleges ember vagyok. (Kb. pont közvetlenül azután, miután kissé terjengősen kielemeztem egy hozzám közel álló egyednek, hogy mennyire egysíkú, unalmas tucatembernek érzem magam).

Egy 10 évvel ezelőtti balesetben ugyanis sikerült egy olyan sérülést szereznem, amely 10 év elteltével olyanná lett, amely igazából nincs is, csak tankönyvekben. Namármost emiatt a holnapi műtétemen részt vésznek majd szakemberek, hogy ezt jól megtekintsék saját szemükkel is, sőőőt, dokumentálják is before and after.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy szolgálom az orvostudományt. Lehet viszont, hogy ez a fene nagy büszkeség holnap hipp-hopp átalakul valami egészen más érzéssé, amikor majd benne ülök (mit ülök, fekszem) a székben, telenyomnak két mázsa érzéstelenítővel, bedugaszolják a fülem, hogy ne halljam a sok borzalmatos hangot, és bekötik a szemem, hogy ne lássam az eszközöket, amelyekkel megszúrnak, megvágnak, letörnek, levágnak, összevarrnak. persze ha hajlandó leszek kinyitni a szám.

Komolyra fordítva a szót, a holnapi röpke 4 azaz négy (igen, nééégy) órás műtétem alatt, miközben végrehajtanak rajtam majd minden olyant, amit mások szörnyűséges horrorfilmekben láttak eddig csak, miközben én éberen figyelem/hallom/látom/szagolom a történteket, igyekszem majd arra gondolni jó erősen, hogy azért akkor 10 éve (és utána 2 évvel) iszonyatosan kurva nagy mázlim volt, hogy nem haltam meg/bénultam le/vakultam meg/szakadt le a karom/lett agykárosulásom és-vagy maradandó seb az arcomon, merthát hogy az is lehetett volna, mindkétszer. Szóval kussoljak és nyissam nagyra a szám. (És basszus, vegyek már egy rohadt bukót).

Tuesday, March 09, 2010

I LOVE BP

A tavasz közeledtével minden évben ráébredek arra, hogy milyen mocskosul szép is Budapest.

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen jó volt a sok év vágyódás után felköltözni végre, megismerni apránként a város millió arcát. Sose felejtem el az első pár hónapot, amikor azt a játékot játszottam, hogy minden nap átsétáltam valamelyik hídon, attól függően, hogy éppen merre akadt dolgom (persze legtöbbször véletlenül éppen a Szabadság hídon, amit nemes egyszerűséggel "az én hidamnak" nevezek azóta, mióta valamikor régen egy egész álló napig vakartam róla a graffityket - valami jópofa kezdeményezés keretein belül).

A várost akkor kezdtem el igazán megszeretni, amikor pár éve elkezdtem biciklivel közlekedni, és kezdtem megismerni mindent egy új szemszögből. Minden sokkal színesebb és izgalmasabb azóta. (most jöhetne akár az is, hogy üljetek biciklire ti is, és vegyetek villogót meg fejlámpát meg bukót. ja, meg úúú lakatot.)

Thursday, March 04, 2010

au chomage

Nahát, azt hittem, hogy legalább valamiféle ürességérzetem lesz, mint általában akkor, amikor valami régebb óta tartó folyamat megszakad, anélkül, hogy valami új és izgató kezdődne helyette. De nem.

Mostanában eléggé elkényelmesedtem, hihetetlenül hosszú ideig képes vagyok benne maradni nyilvánvalóan szar helyzetekben. Ebben két (amúgy eléggé előnyös) tulajdonságom van a segítségemre; a meggyőző és a kompromisszumkötő képességem, amelyeket nagy hatékonysággal használok saját magam ellen.

Így aztán most rendkívül büszke vagyok magamra, hogy megtettem azt, amit hosszú hónapok óta meg kellett volna már tennem, és visszatértem oda, ahonnan újra látszik a horizont.

Wednesday, March 03, 2010

idenekemazoroszlántis-hangulatban vagyok

Még nincs is egy napja, hogy újra szabad vagyok, de máris annyi plusz energiám támadt, hogy legszívesebben már holnap indulnék egy sátortáboros kirándulásra a Himalájára. :) Annyi de annyi tervem és ötletem van, hogy vagy két napba tellene összeírni őket! Mindent akarok! Most azonnal!

Friday, February 26, 2010

Akik élnek, azok délnek mennek

Szeged, belváros 2010.


egy éjjelnappali kirakatán nagy matricabetűkkel: Parkolójegy kapható

Friday, February 19, 2010

most már jó lenne nekiállni

Mennyire kell elkeseredettnek lennem ahhoz, hogy beleírjam a leendő témavezetőmnek (?) írott email bármelyik mondatának közepébe az "i-need-you" szókapcsolatot?

eh, siralmas, hogy kerek 3 évvel a cím és a kutatási terv leadása után még mindig ott tartok csupán, hogy kerítenem kell egy negyedik témavezetőt is, aki nem hagy el/nem gondolja meg magát/másfél éven belül válaszol a neki írt üzenetekre.

Wednesday, February 17, 2010

parlez-vous

Már bánom, hogy a szalag mellett lehúzott 10 hónapom alatt nem üzemeltettem (külön) blogot az irodába befutó telefonhívásokról.

A mai:

A hölgyet valószínűleg igencsak meglephette a teljes nevem borzasztóan bonyolult hangzása a vonal túlsó feléről, merthogy köszönés és etcetera helyett válasz gyanánt csak a keresztnevem + 5 kérdőjel hagyta el a száját. Amikor megkérdeztem franciául, hogy miben tudok a segítségére lenni, akkor kb. 1 egész percébe tellett, amíg rájött, hogy melyik bolygón is van. Közben vihogott ezerrel, és azt kérdezgette, hogy honnan jöttem rá, hogy fhanszia. (na vajon honnan...). Amikor végre úgy tűnt, hogy összeszedi magát, és kiderül, hogy miért is telefonált, akkor megkérdezte franciául (!), hogy nem baj-e, ha inkább angolul beszélünk, mert őt nagyon meglepte, hogy tudok franciául. Kb. 3 mondatig el is jutott angolul, amikoris belezavarodott csöppet, és megkérdezte, hogy beszélek-e franciául, merthogy inkább úgy mondaná akkor.

Sunday, February 14, 2010

tűzoltó, katona, űrhajós

Gimis koromban sokáig nemzetközi jogász akartam lenni, aztán rájöttem, hogy tutira elpatkolnék a jogi egyetemen a sokéves folyamatos magolástól.
Aztán sztyuvi akartam lenni, merthogy ők szépek és sok nyelven beszélnek (na és az akkori barátom pilótának tanult), de aztán megfigyeltem, hogy nem is mind szép, és általában ott kimerül a nyelvtudásuk, hogy képesek 2-3 nyelven megkérdezni, hogy dájet kóók vagy orindzs dzsúsz-e. (ja, a srác is 2 év után otthagyta az aerospace engineeringet)
Utána nagykövet akartam lenni :), na ez csak addig tartott, amíg rá nem ébresztettek, hogy ennek van egy icipici köze a politikához.

Volt még sok egyéb, pl. rádiós műsorvezető, esküvőszervező, tankönyvíró, idegenvezető és cukrász. Most momentán csak kettő játszik, a konferenciatolmács és a mezei nyelvtanár.

fordítva

Ha másra nem is volt jó az elmúlt egy év, legalább arra rájöttem, hogy mit nem szeretnék csinálni.

Ma egy újabb lehetőséget húztam ki; tutira nem leszek fordító. Képtelen lennék azzal órákat tölteni, hogy egy stílustalan, magyarul is nehezen értelmezhető szövegen addig gyötrődjem, amíg nem lesz belőle valami fogyasztható idegen nyelvű dolog - aminek persze alig valami köze az eredeti minősíthetetlen vacakhoz.

A műfordítással meg az a bajom, hogy ahhoz az abszolút legjobbnak kéne lenni (ami nekem ugye nem sok mindenben ment mostanában), mert szarul vagy kicsit jól lefordítani rohadt jó dolgokat azért mégis elég kicseszés. Ami meg eleve nem rohadt jó, ahhoz meg kár lenne hozzányúlni.

Szóval ez is kiesik.