Tuesday, March 22, 2011

update

Petra már a szuisszeer gépen ülne, ha az méltóztatna megérkezni Svejcból. Még el se indultam, már kalandok vannak.

pistike a malév gépen után petra a szuiszeeer gépen

 akartam keresni valami jó kis idepasszoló Coelho-idézetet nektek, mert frankó lett volna valami fennkölt mondattal kilépni innen. Sajnos a valóság sokkal prózaibb ennél: az utolsó napok rohangálással, idegeskedéssel, hirtelen felvetődött problémák megoldásával, szunnyadó és most előtörő munkahelyi, személyes és mindenféle konfliktusok tisztázásával zajlott. Fogytam 4 kilót az idegességtől, a nemalvástól és nemevéstől, ami miatt most lötyög az összes gatyám.

Nadekérem, mostan felülök mindjárt a nagy svejci acélmadárra és huss! A repülés elég hosszú lesz ahhoz, hogy magamba szálljak, és rákészüljek lelkileg is arra, hogy felérek most végre a nagy hegy tetejére. (uh ez már majdnem coelhós, nem?)

Monday, March 07, 2011

irigykeltő post

Buenos Airesben pont odaérek még a könyvhét (ami igazából majdnem könyvhónap) végére. Szerintem majdan veszek még egy bőröndöt, vagy kidobálom az összes ruhámat, hogy beférjen néhány darab. Nem venni semmit sem olyan lenne, mint füldugóval végigülni a Shakira koncertet, csukott szemmel állni a Machu Pichunál, vagy rántott sajtot rendelni az argentin steakhouseban.

Tényleg, ki kér autogramot Vargas Llosától? :)

Sunday, March 06, 2011

116 nap

Budapest-Zürich-Sao Paulo-Sao Carlos-Sao Viscente-Santos-Piracicaba-Sao Caetano-Gaurulhos-Sao Paulo-Santiago de Chile-Puerto Montt-Bariloche-Puerto Montt-Valdivia-Santiago de Chile-Buenos Aires-Sao Paulo-Brasilia-Alto Paraiso-Brasilia-Sao Paulo-Zürich-Budapest

ez olyan rám jellemző, nem? ha már csináljuk, csináljuk nagyon!

Thursday, March 03, 2011

23 kg

Mi 23 kg?

- 15 üveg szentkirályi
- 230 tábla chilis étcsoki
- egy összecsukható masszázságy
- egy m3 poliuretán habszivacs
- egy vizsla
- egy 7 éves gyerek

meg az én bőröndöm lesz. Fogalmam sincs, hogy mit nem fogok végülis magammal vinni.

ezt is túléltük

A legnehezebb részen már túl vagyok, megkaptam az oltásokat.

A legutóbbi vérvételnél már a váróban sikerült elájulnom például. Utóbb kiderült, hogy ez egy nagyon jó taktika volt részemről, rögtön jött két helyes ápolófiú, akik bevittek erős karjaikban betessékeltek a szobába, lefektettek egy ágyra, egyet néztem jobbra, egyet balra, aztán már meg is voltunk. Utána még hoztak egy kis meleg ovisteát is. Kifele már a saját lábamon mentem, mondjuk égett is a pofám valamelyest, amikor hallottam, hogy a még mindig a sorban várakozó anyuka még mindig azt magyarázza az ötéves Pannikának, hogy mi történt szegény nénivel.

A mostani oltáson szerencsére nem ájultam el. Az oltóközpont nagyon kis barátságos hely volt - szemüveg nélkül. Tele volt a váró mindenféle brosúrával, és ilyen-olyan színes olvasnivalóval. A sokk akkor ért, amikor előástam a szemüvegemet, és megnéztem, hogy miről szólnak. Mondjuk nem tudom, mi másra számítottam. A kis papírokon a legszörnyűségesebb, halálos harapású/szúrású/marású/nyalású kígyófajok, pókok, hüllők és mindenféle csúszómászók rendkívül részletes leírása tárult a kíváncsi érdeklődők elé, képek nélkül szerencsére, de akkor is. Ezen kívül, a világ legkegyetlenebb, legijesztőbb betegségeiről is voltak kis tájékoztatók, mindenre kiterjedően. Én kitettem volna a tizennyolcas karikát az összesre.
 
Mire sorra kerültem, úgy éreztem, mintha vagy 7 különös trópusi betegség minden összes létező tünete kijött volna rajtam, elgyöngült lábakkal vonszoltam be magam a doktornőhöz. Kedvesek voltak nagyon, javasoltk néhány oltást, én persze rögtön mindenre kértem. Nem rossz üzletpolitika, kéremszépen. Ha lehetett volna, szerintem a bolygó összes nyavalyája ellen beoltatom magam azonnal, kerül, amibe kerül, fáj, amennyire fáj.

Csak itthon tűnt fel, hogy az összes csúszómászós meg betegséges papír azzal a mondattal kezdődik, hogy hazánkban nem honos/hazánkban nem elterjedt. Lehet, hogy az itthon.hu szponzorálta a szórólapos projektet?

igen, ez ugyanaz a blog, csak új kabátkát kapott

Még nem döntöttem el, hogy hogy fogom csinálni. Lehet, hogy két nyelven fogok mindent megírni (ide nektek magyarul, a másikra meg a nemzetközi népnek eszperantóul), aminek nem sok értelmét látom, mert annyira más a két olvasótábor, mintha a nagymamámnak meg 21 éve nem látott, oviskori szerelmemnek akarnám ugyanazt postázni. Valószínűleg az lesz, hogy a másikra minden vackot megírok majd, ami európainak-nemeurópainak egyaránt érdekes az utamról, nektek meg majd szemezek a jó sztorikból, benyomásokból, hangulatokból. Szóval a szokásos várható.

Gondoltam arra is, hogy megemberelem magam, és ebben a pár hónapban átnyargalok egy fogyasztóbarátibb stílusra (hogy ha esetleg olyanok is akarnak olvasni, akik nem (nagyon) ismernek személyesen, hogy ők is értsék, amit érteni kell). De egyrészt már van egy csomó utazós blog, amik közül néhány baromi magasra tette a lécet - pl. ez itt ni, ami egy szuperságos blog, mert a srác okos, érdekes és hasznos dolgokat ír, ráadásul teljesen könnyű, élvezetes stílusban, ésbasszus még jó képeket is csinál hozzá, szóval inkább ezt olvassátok, ha utazósra vágytok, én maradok a személyesebb vonalnál. Másrészt, még az új dizájnt sem sikerült lenyomni a saját torkomon. Át kellett jönnöm az új templétre, mert a régin nem volt egy csomó alkalmazás. Már meg is kaptam, hogy nem túl tökös ez a bugyiszínű háttér, türelem, csak meg kell szoknotok, szoknunk, szoknom. Szoknom, főleg. (Jelentem, nincs visszacsinálásos nyíl, már kerestem én is!)

Wednesday, March 02, 2011

a legújabb őrültségem

Avagy miért megy egy 25 éves lány az összes spórolt pénzéből Dél-Amerikába? - hosszú hegyi beszéd az álmokról és azok megvalósításának jelentőségéről (aki allergiás az efféle papolásra, kérem, lapozzon!)

a fenti kérdésre a válasz egyszerű: azért, hogy eszperantót tanítson, eszperantó nyelvű előadásokat tartson, önkéntesként brazil szegény gyerekeket gardírozzon. Írhatnám azt is, hogy azért, hogy megvalósítsa az álmait, meg önmagát, sőt, hogy a világot is megváltsa rögtön, de nem írom le, mert nem szeretnék ennyire menő frázisokkal villogni. Pedig lenne benne valami. Na nem ám a világmegváltós részben, hanem az álmosban. Mert mindig is erre vágytam. Titkon, valahol legbelül, a szívem legbelső kis fiókjában őrizgettem ezt az álmot, bármilyen geilnek is hangzik ez így.

Ez az álom mindig is egy elérhetetlen, irreális, sőt, szürreális álomnak tűnt, biztonságos is volt olyan szempontból, hogy bármikor lehetett róla álmodozni annak a veszélye nélkül, hogy bármit is kelljen tenni azért, hogy megvalósuljon. Az ember nagyon akar valamit, de azért annyira mégsem, hogy tegyen érte. Merthogy elérhetetlen. Na ja, egészen addig, amíg komolyan nem gondoljuk. Az emberek nagyon szeretik az efféle kényelmes álmokat, hányan voltunk szerelmesek anno Nick-be a Backstreet Boysból (bár nekem mindig inkább Brian tetszett, na mindegy).

Úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Megnézem, hogy mennyire lehetetlen a lehetetlen. Hogy ne érezzem azt majd egyszer, hogy meg se próbáltam. Mert ez a legfontosabb. Hogy legalább megpróbáld.

A program Brazília, Chile, Argentína, majd újra Brazília. 4 hónap. Egyedül. Próbálok majd minél többet írni, de ne számítsatok "megérkeztem Buenos Airesbe, 20 C van, baromi nehéz a bőröndöm, a francba, Santiagóban felejtettem a fogkefémet"-szerű bejegyzésekre. Inkább gondolatok, érzések, benyomások lesznek. A másik blog - az eszperantó nyelvű - valószínűleg sokkal jobban fog pörögni, mert sokkal több barátom van, aki eszperantóul ért, de magyarul nem, mint olyan, aki magyarul ért, de eszperantóul nem. Aki meg egyik nyelven se ért, annak meg jóval egyszerűbb eszperantóul megtanulnia. De majd igyekszem azért ide is írni.

Gyors számvetés:

Van szállásom mindenhol (ingyen, eszperantistáknál), 9 db repülőjegyem, 4 db oltásom (és két k... kegyetlenül fájó karom), 1 db magányosbolygós brazil útikönyvem, 1 db portugál nyelvkönyvem, 1 db lakás- és szobanövénysitterem, 1 db fényképezőm, 2 db halálosan aggódó szülőm, 31 és fél db aggódó barátnőm/barátom/szomszédom/fodrászom.

Nincs
3 hetem indulásig.

Ha nem lenne vérciki, most belekiabálnám a panelszürkeség csendjébe, hogy girápppppááááááá... :D

Thursday, November 04, 2010

kevés

attól félek már csak, hogy egy élet nem lesz elég erre...

Wednesday, May 05, 2010

a bőség zavarában

Életem legszörnyűségesebb és legembertpróbálóbb időszaka a felvételi beadási határidő előtti két hét volt gimiben, amikor is ki kellett választani kb. hármat a végtelen számú opció közül. Álmatlan éjszakákat okozott a nagy felelősség terhe, hiszen vagy 72 dolgot tanultam volna szívesen. Végül nagynehezen a nyelvek mellett voksoltam, és kiválasztottam azt a hármat, amit. Utólag homályos emlékeim azt súgják, hogy sorsolással döntöttem el a sorrendet. És mekkora szerencse már, hogy a holland került a harmadik helyre, és hiába vettek fel arra is, nem engedték a három nyelvszak paralell művelését a bölcsek. Pedig micsoda felháborodással kilincseltem annó, ahol tudtam, mert szentül hittem, hogy valami kérelemmel engedik csinálni a három szakot egyszerre.

Óhogy irigylem azokat, akik tudnak dönteni. 2 szoknya közül, 3 szín közül, száz nyelv közül. Óhogy irigylem azokat, akik nem akarnak egyszerre 88 és fél dolgot csinálni, akik nem riadnak fel éjszakánként arra a szörnyű gondolatra, hogy tejóisten, sehol nem vagyok, mert ezt meg ezt meg azt meg amazt még akartam csinálni. Óhogy irigylem azokat, akik ki tudnak választani egy szakmát, és nem kínozza őket a gyötrő tudat, hogy ott van még száz másik, amit meg kéne próbálni.

Nekem legalább 7 élet kéne, mint a macskáknak, hogy mindent megcsinálhassak, amit akarok.

Saturday, April 17, 2010

elbölcsészetlenedtem

egy sima fekete nadrággal és egy blúzzal sikerült olyannyira túlöltöznöm mindenkit a tegnapi angoltanárnénis konferanszián, hogy kétszer is hostessnek néztek...

Tuesday, April 13, 2010

Monday, April 12, 2010

Speisekarte

Az jutott eszembe, hogy milyen nemes gesztus lenne részemről felajánlani, hogy megszabadítom néhány étterem étlapjának idegen nyelvű szekcióit az őket elárasztó bosszantó és szánalmas helyesírási/gépelési/fordítási hibáktól. Feltételezem, hogy néhány forintocskával honorálnák is kedvességemet, vagy legalább ingyen ebéddel, desszerttel és/ vagy kávéval. És akkor nem kéne azon bosszankodnom még néhány puccosabb étteremben is állandóan, hogy kinek a(z) fia-lánya/unokahúga/szomszédja/kutyakozmetikusa fordította le a nyomorult étlapot, és miért sajnálták a szegény fordítótól azt a 3 és fél bécsi szeletnyi összeget, amiért normálisan megcsinálta volna.

Na mi van már a világgal,

hogy pénteken még kisszoknyában, harisnyától megszabadított, a la natúr lábakkal kerülgettem a Lánchídon a turistákat, ma meg elő kellett varázsolnom a téli kabátomat, hogy ne fagyjak mirelitté...

Friday, April 09, 2010

fittség

2 hónapja bajlódom egy makacs combsérüléssel.

"ja hát ez várható volt, biztos túledzetted magad. Én csodálkoztam is, hogy 2-3 hónap futás után minek tolsz 25 kilis edzéseket." - mondta a masszőröm, aki nemrég 200 km-t nyomott le 4 nap alatt 4 perces kilikkel, aztán pár napra rá levezetésként futott egy laza vasárnapi 80 km-t.

Thursday, April 08, 2010

Édes anyanyelvünk

Nem szoktam fellázadni az édes anyanyelvünket csúfító anglicizmusok ellen; nem szökik az egekbe a vérnyomásom a különböző prodzsektek, píéjdzsdík vagy vebszájtok hallatára (sőt, a minap még valakinek azt találtam írni, hogy a feladat egy szelet süti volt... eh) nodekérem, igencsak ívesre emelkedett a szemöldököm ma, amikor az egyik rédiouszpotban elhangzott a "Pécs húsztíz" kifejezés...

Monday, April 05, 2010

itt a tavasz

a paripám olyan istentelen kattogást-nyöszörgést-ropogást hallat, hogy még csengetnem sem kell; ijedten, önszántukból rebbennek el előlem a kerékpárúton andalgó balga szerelmesek :)

Friday, March 19, 2010

ennyit az álmokról

Nos, ma egy elegáns borítékban átnyújtottam a fogdokinak a kubai repülőjegyem árát.

szia tavasz, gyere-gyere

gyorsan-gyorsan, amíg meg nem szökik a tavasz megint, elpakolom jól az összes téli csizmát-sapkát-pulcsit, és előveszem a tavaszi szépszínesvidám szoknyákat-cipőket-harisnyákat. Most, hogy a mai nappal varrattalan és bérlettelen lettem, már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy újra nyeregbe pattanjak.

Szép-szééép napoknak nézek elébe!

Saturday, March 13, 2010