Jetlag

Sűrűsdik a program, tegnap este kétórás előadást tartottam 52 érdeklődőnek Sao Carlosban (helyi magyarok is eljöttek, mert olvastak rólam az újságban, nagyon klassz érzés volt). Onnan éjjel utaztam Bauruba, ahol egy sokgyerekes családnál aludtam. Délután volt egy előadás a helyi egyetemen, aztán éjjel utaztam vissza Sao Pauloba.

Még nem sikerült átállnom a brazil időszámításra, rendszerint egy órával elöttük vagyok. Iszonyatosan stresszel, ahogy az időt kezelik. Nagyon sürgősen meg kellene pedig szoknom, mert tutira be fogok golyózni elég rövid időn belül. Itt az idő mint olyan nem létezik. Állandóan kérdezgetem, hogy mire mennyi idő van, mikor keljek, mikor indulunk, mikor kezdünk, mikor jönnek értem. Mindig az a válasz, hogy ne nyugtalankodjam már, relax.

A mai nap eléggé betett. 2-kor kezdődött az előadásom az egyetemen. Az égvilágon semmit nem lehetett előre tudni. Kérdeztem, hogy mennyi időm lesz. Amennyit akarok. Mondtam, hogy valamit mondjanak már körülbelül, 20 perc vagy 3 óra. A válasz az volt, hogy amennyit tudok beszélni. Mondtam, hogy két hetet simán. Kérdeztem, hogy hányan, és kik jönnek. Fogalmuk sincs. Mondtam, hogy 4-5 prezentációm van, tudnom kéne, hogy eszperantisták jönnek-e vagy érdeklődök, hogy miről beszéljek. Nem tudták. Na jó, gondoltam, akkor majd improvizálok. Még mindig jobb így, mint úgy, mint múltkor, amikor felkészültem valamire, és teljesen mást akartak végül. És ez előtte 2 perccel derült ki.

Kérdeztem, hogy mennyi idő alatt érünk oda. 15 perc, tehát 13.45-kor indulunk. Mondtam, hogy az nekem nem ok, én akarok előtte legalább 15 percet, megnézni, hogy működik-e a gép, felkészülni, levegőt venni. (azt nem mondtam, hogy otthon minden kis vacak óra előtt legalább 15 perccel kezdés előtt már a helyszínen vagyok, a tanítványok hozzám igazítják az óráikat, és ha kezdés előtt 10 perccel nem vagyok ott, már telefonálnak, hogy elütöttek-e vagy mi van.) Ok, nagy könyörgésemre belőttük a 13.30-at.

13.40-kor még sehol senki. 13.20-tól álltam tetőtől talpig készen az ajtóban. 13.40-kor már ideges lettem. 13.45-kor megérkezett, aki vitt, persze még kedélyesen nekiállt beszélgetni a háziakkal. Kedvesen megkértem, hogy talán induljunk. Erre mondta, hogy nyugodjak meg (haha, nem tudom, van-e olyan mondat, amitől az ember még idegesebb lesz).

Végre elindultunk, persze nem siettünk egyáltalán. Én már rosszul voltam az idegességtől, 14.00-kor még az egyetem közelében sem voltunk. (aki ismer, tudja, hogy az égvilágon semmi nem okoz nagyobb stresszt, mint elkésni valahonnan, mindegy van-e jelentősége, szabályosan el tudok ájulni az idegességtől, ha ilyen szitu van)

14.15-kor értünk az előadóterembe, persze sehol senki. Én már tutira vettem, hogy mindenki hazament. Olyan rosszul voltam, hogy alig tudtam összedugni a projektort és a laptopot. Aztán lassanként becsorogtok az emberek. Szerintem 14.30 előtt el se kezdtük, és persze folyamatosan jöttek be közben is.

Elképzelésem sincs, hogy itt hogyan nyomnám le bármelyik tipikus otthoni napomat, amikor reggel 7-től este 7-ig letanítok 5-6 90 perces órát, utazással együtt. És kb. 3 perc ráhagyással van kicentizve minden. Azt hiszem ideje lenne elengednem magam már, és kikapcsolni a német agyféltekémet, főleg ha valamilyen déli országba visz a szél élni a jövőben.